Salgótarjánban nagy a baj

A komoly nehézségekkel küzdő Salgótarján szeptembertől nem vállalja oktatási intézményei működtetését.

A település közgyűlése nemrégiben döntött arról, hogy ezen feladatok alóli felmentésre ad be kérelmet a Belügyminisztériumnak.
   
A szocialista vezetésű nógrádi megyeszékhely több mint 560 millió forint központi működési támogatás megszerzésében reménykedik. Idei költségvetését is 1,4 milliárd forint hitel felvétele mellett tervezte.
   
A helyi MSZP és Fidesz - ki lepődik meg - természetesen az egymásra mutogatással van elfoglalva: Fekete Zsolt (MSZP) alpolgármester a lapnak azt mondta, a működési hiány a korábbi ciklusokban keletkezett. Becsó Zsolt, a Fidesz választókerületi elnöke szerint az októberben megválasztott vezetés több döntésével nem a probléma megoldását, hanem fokozását szolgálta.