Salgótarjánt magabiztosan viszi az MSZP

Fekete Zsolt a szavazatok több mint felét szerezte meg.

A Nógrád megyei városban az elhunyt Dóra Ottó szocialista polgármester utódát választották ma meg. Ez pedig minden jel szerint nem lesz más, mint

Fekete Zsolt, eddigi alpolgármester, az MSZP jelöltje.

A fideszes Simon Tibor jelentősen lemaradva végzett a második helyen. A bronzérem papírforma szerint a jobbikos Hulitka Istváné lett, míg negyedik helyen a Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula végzett. A számok így néznek ki:

Fekete Zsolt (MSZP) 51,4%

Simon Tibor (Fidesz) 40%

Hulitka István (Jobbik) 6,2%

Thürmer Gyula (Munkáspárt) 1,9%

A részvételi arány 45,97% volt.

A kormánypárt nem sajnálta a pénzt, és az energiát a város bevételére. Ám mind az ingyen osztogatott kolbász és gulyásleves, mind a megyei önkormányzat pofátlan kampányolása kevésnek bizonyult.

Fekete Zsolt sikere mögött nem csak személyes népszerűsége állhat. A Fidesz kampányának fő üzenete az volt, hogy Simon „a kormánypárt jelöltje”, ezért ő „az egyetlen megoldás”. Ez a fajta kommunikáció sokak szemében tűnhetett elbizakodott arroganciának, s így szavazatukkal Pestre is üzenni akartak: csak azért sem táncolnak úgy, ahogy a kormány fütyül.

Ennek a közhangulatnak nem csak a Fidesz, de bizonyos tekintetben a Jobbik is vesztese volt. A párt most jóval kisebb arányban ugyan, de hasonló fiaskót élt át, mint az MSZP 2014 őszén Ózdon. A baloldal jelöltje akkor alig több mint 3%-nyi voksot tudott csak összeszedni. Ennél biztosan jóval több szoci él Ózdon, ahogyan Hulitka eredményénél is bizonyosan magasabb a salgótarjáni Jobbik-szimpatizánsok aránya. Az emberek azonban

Ózdon úgy vélték, hogy a Jobbik, míg most Salgótarjánban az MSZP lehet az a korbács, amivel üthetnek egyet a Fideszen.

Salgótarján számíthat a Jobbikra

Erre mutat rá a párt vasárnap este kiadott közleménye is, amelyben azt írják: „a kiélezett helyzet miatt” az emberek "a két esélyesebb jelölt között döntöttek, ám

ez nem tükrözi az országos helyzetet,

mivel a Jobbik szavazóbázisa ennél jóval magasabb mind az országban, mind Salgótarjánban.”


A párt alelnöke, Sneider Tamás és Hulitka István közös közleményében gratulál Fekete Zsoltnak, és megállapítja: „Salgótarján egy szocialista város, amelyet a kormány a kampány során megzsarolt, de a megyeszékhelyen minden maradt a régiben: az elhunyt szocialista polgármestert a helyettese váltja.”

Hozzáteszik: a Jobbik

„tiszta, programközpontú kampányt folytatott”, amire „sajnos a XX. század pártjai képtelenek”.

A párt „egy békés politikai rendszert” szeretne felépíteni, amelyben „a különböző politikai erőknek nem a másik hazug lejáratása, tönkretétele a fő céljuk, hanem a rájuk szavazó közösség minél hatékonyabb képviselete".

Leszögezik: a mostani választás eredményétől függetlenül segíteni fogják a salgótarjáni embereket, és „harcolnak az Országgyűlésben is Nógrád megye érdekeinek képviseletéért”.