Simicska megnyerte az oszlopháborút. De, ki fizeti meg a több százmilliós kárt?

Simicskának akár 850 millió forintos kára is keletkezhetett a Fővárosi Önkormányzat miatt.

A Fővárosi Törvényszék – elsőfokú, nem jogerős – határozata kimondta: a Simicska-cég saját maga állíthatja helyre az eredeti állapotot, vagyis az elbontott 120 oszlopot a helyükre teheti, de azok jelenleg egy XIX. kerületi ingatlanon fekszenek. A Mahir emberei a régi oszlopokhoz nem jutnak hozzá, ezért nettó 700 ezer forintos darabáron újakat kell rendelniük. Kiderült, hogy a korábbi szerződés alapján a Mahir-cég számára 644 esetében kell biztosítania a közterület használatot, 2031-ig.

A törvényszék az indokolásában utalt arra, hogy a bontás jelentős, indokolatlan kárt okoz a hirdetőcégnek. Magyar György ügyvéd szerint ez eddig is egyértelmű látszott: a Mahirnak vesztesége keletkezett a szakszerűtlen bontásból, roncsolásból fakadóan is, a kárértékét azonban nem tudta pontosan belőni: 60-600 millió forintot közzé tett azt. Korábban Simicska egyes megrendelői is felmondták az általuk megkötött szerződéseket, nyilván nem egy kispesti udvar hóemberei előtt akartak hirdetni. Emiatt a Mahirnak nettó 250 millió forint hiánya keletkezett.