Stabilan és magasan a jobbik a legnagyobb ellenzéki párt

Vona Gábor néppártja huszonnégy százalékon áll. Kétszer népszerűbb az MSZP-nél.

A közvélemény-kutatás alapján egy most vasárnapi választáson a listás eredményt nézve ugyan a Fidesz-KDNP lenne az első 41 százalékos eredménnyel, de a legnagyobb ellenzéki párt, továbbra is a Jobbik a második erő.

Vona Gábor pártja most huszonnégy százalékon áll, tehát kétszer olyan népszerű, mint a 2010-ben megbukott szocialista párt, amely képtelen talpra állni. Az LMP az Országgyűlés stabil tagja maradna. A múlt századi pártok közül az MSZP 12, a DK 9 százalékkal szintén átlépné a parlamenti küszöböt, az Együtt 4%-al és a PM 2%-al nem annyira, legalábbis önállóan biztosan nem. Érdekesség, hogy a Fidesz házi közvélemény-kutató cége a diagramok vizuális megjelenítésével azt sugallja, hogy a baloldal egy hajszállal nagyobb, mint jobboldali ellenzék. Ez azért lehet fontos, mert a centrális erőtérnek éppen az érdeke, hogy ne legyen egyértelmű váltópárt, ne legyen erő, ami mellett a protestszavazók felsorakoznak, márpedig a Jobbik elindult ebbe az irányba. Összehasonlításul: 2014 áprilisában a belföldi listás eredményeket nézve a Fidesz-KDNP 44 százalékot szerzett, a baloldali pártok együttesen 26-ot, a Jobbik 21-et, az LMP 5-öt.

Tehát azóta három százalék morzsolódott le a kormánypártokról, a Jobbik éppen ennyit szívott fel.

Török Gábor politikai elemző arra is felhívta a figyelmet, hogy valamiért a Nézőpont most úgy döntött, hogy nem közöl teljes népességre vonatkozó adatokat. Decemberben 34, januárban 32, februárban 31 százalékon állt náluk a Fidesz, de sajnos nem derül ki a kormánypárt csökkenő tendenciájának a folytatása a kormánypártközeli intézet felméréséből.