Újabb atomerőművi blokkok tervezését mérlegeli a kormány?

Felidézte: a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító az elöregedő erőművek leállása miatt 2030-ra mintegy 5000 megawatt teljesítményhiányt prognosztizál.

A miniszter hangsúlyozta: a beruházást vizsgáló európai uniós eljárások, illetve előírások miatti 22 hónapos csúszást próbálják megfelelő szervezéssel lerövidíteni. A tervek szerint januárban megkezdik a felvonulási épületek kivitelezését, a szükséges engedélyek kiadása után pedig 2020-ban indulhat a két új atomerőművi blokk építése, amelyek közül az elsőt 2026-ban, a másikat 2027-ben szeretnék átadni - mondta.

Süli János előadásában kiemelte, hogy az új blokkok környezetvédelmi és a telephely-engedélye már jogerős. A jövő év közepén adják be a műszaki terveket az Országos Atomenergia Hivatalhoz, amely, ha mindent rendben talál, megadja a létesítési engedélyt, ennek határideje 15 hónap - jelezte. Hozzátette: a létesítési engedély birtokában lehet a két új blokk építését megkezdeni.

Elmondta: a beruházás megvalósításához 60-70 felvonulási épületre van szükség, egyebek mellett összeszerelő műhelyekre, betonkeverő üzemekre, speciális festőüzemekre, irodaépületekre.