"Sutba kéne dobni az Obama-korszak undok örökségét"

Hillary Clinton kampánystábja szinte elhatárolódott Bill Clintontól, aki az egyik kampányrendezvényen azt találta mondani, hogy sutba kéne dobni az Obama-korszak "undok örökségét".
 
Hillary Clinton kampányszakemberei kedden magyarázni próbálták Bill Clinton egyik kampánygyűlésen elmondott szavait. A volt elnök a Washington államban lévő Spokane városában a többi között azt mondta: "végre elérkeztünk oda, hogy az elmúlt nyolc év (sic - a szerk.) undok örökségét magunk mögött tudhatjuk". Majd arra nógatta a jelenlévőket, hogy szavazzanak Hillaryra. "Mert ő az egyetlen ember, akinek alapjában véve jó ötletei vannak, megmondja, miből finanszírozza majd őket, képes lesz a főparancsnokságra és kipróbáltan, bizonyítottan képes a változtatásokra" - fogalmazott a hetvenedik évében járó exelnök.     

Az úgy volt, hogy

Bill Clinton szóvivője, Angel Urena szerint a volt elnök a republikánusokra célzott, arra, hogy a republikánusok Obama elleni támadásainak nyolc évét kell sutba dobni. Nyilatkozott Hillary Clinton kampányának sajtófőnöke, Brian Fallon is, aki mikroblogjában szintén azt állította, hogy Bill Clinton nem Obama elnökségére, hanem az Obama-elnökség republikánus támadásaira gondolt. "A demokrata elnökjelölt-aspiránsok közül egyedül Bernie Sanders bírálja Obama elnököt" - írta Fallon szóvivő, és szó szerint idézte a The Hill című, kongresszusi belső lapban megjelenteket Sanders Obama-bírálatáról.       
 
A választási kampányban Hillary Clinton gyakran utal Obama elnökségére, mindig pozitívan értékeli az elmúlt nyolc évet, s nem egyszer arról beszélt, hogy Obama örökségét folytatná. Ezzel szemben vetélytársa, a vermonti Bernie Sanders nem tartóztatja meg magát, és gyakran kritizálja Obama elnökségét.