Jogerősen elítélte a bíróság Szikszai Pétert, mert Szabó Tímeát szidalmazta

Jogerősen elítélte a bíróság Szikszai Pétert, mert Szabó Tímeát szidalmazta

Becsületsértés miatt jogerősen elítélte a Fővárosi Törvényszék Toót-Holló Tamást, a Magyar Nemzet főszerkesztőjét és Szikszai Pétert, a Hír TV korábbi igazgatóját

- számol be róla Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa saját közösségi oldalán.

Tavaly nyáron számoltunk be arról, hogy a Párbeszéd társelnöke jogerősen is pert nyert Szikszai Péter és a Magyar Nemzet ellen. A bíróság kimondta, hogy a kormánylap megsértette az ellenzéki politikus emberi méltóságához és jó hírnévhez való jogát, amikor egy cikkükben „organizmusnak” és „biológiai fegyvernek” nevezték. A kártérítésen túl a bíróság kötelezte a lapot a cikk végleges online eltávolítására, amire a rendszerváltás óta nem volt példa.

Az írást már júniusban törölnie kellett a lapnak.

Toót-Hollóék azzal védekeztek, hogy a cikk szatíra volt, de ezt a bíróság nem így látta. Szabó azt írja, hogy a wikiszótár szerint a szatíra szórakoztató és vidám műfaj, tehát

„a Magyar Nemzet és társai szerint tehát ha valakit baktériumhoz vagy kullancshoz hasonlítanak, ahogy ezt a nácik anno tették a zsidókkal, az egy »vidám hangvételű« írás. A kormánypárti »sajtó« szerint nyilván Goebbels is egy rendkívül »szórakoztató«, »vidám hangvételű« ember volt.”

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}