Mi, magyarok határon innen és túl egymásra mindenkor számíthatunk – írta ki közösségi oldalára Novák Katalin az erdélyi Nagykárolyban pár nappal ezelőtt tartott Kölcsey-szobor avatása kapcsán. A köztársasági elnök megállapítása meghökkentő, nem érthető ugyanis, miből szűrte le ezt a következtetést. Merthogy határon innen és túl is az a jellemző, hogy a magyarok inkább szekértáborokat képezve alázzák és gyalázzák egymást minden nap a nyilvánosságban és azon kívül.
A magyar közjogi méltóságok közül például Kövér László nemrégiben azzal a minősítéssel intézte el az Európai Parlamentben ülő ellenzéki honfitársait, hogy „nettó hazaárulók, tehát sok beszélnivaló nincs róluk”. De a parlament elnökének a hazai ellenzékről sem jobb a véleménye. Amikor szóba kell állni e honfitársaival az ülésen, ezt próbálja ezt úgy felfogni, mint „ifjúkori vétkei isteni büntetését”, önvizsgálatot végez, mit tud tenni azzal a világgal, ami „idáig süllyedt”, miközben ugyancsak nyilván magyaroktól azt a tanácsokat kapja, hogy „még szigorúbban, még keményebben” tegye a dolgát az ellenzéki képviselőkkel, például Szabó Tímeával és Hadházy Ákossal szemben, mert nehezen tűrhető, hogy ezek az emberek egyáltalán ott legyenek.
A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely sem gondolja azt magyarokról, mint az államfő, Kövérhez hasonlóan Magyarországon a baloldali ellenzéki honfiársai által kínált politikai termék ma szerinte is a hazaárulás (https://magyarnemzet.hu/belfold/2023/04/gulyas-gergely-magyarorszagon-a-baloldali-ellenzek-altal-kinalt-politikai-termek-ma-a-hazaarulas).
A Fidesz frakcióvezetőjének a Demokratikus Koalícióban ülő honfitársaihoz egyenesen „gyomor” kell, a Momentumban ülőkéhez pedig humor. A magyar választópolgárok szerinte a magyar ellenzékben nem felelős politikusokat, hanem „a rollermosó Fekete-Győr Andrást, az agyoniskolázott Kunhalmi Ágnest, a magát államférfinak hívó Gelencsér Ferencet, a tengerentúli választókerületek képviseletében eljáró Szabó Tímeát vagy éppen Gyurcsány Ferencet, esetleg a valaha népszerű sorozatból ismert Magdi anyus után ácsingózó Jakab Pétert” látják.
A sort sokáig lehetne folytatni, amelybe az ellenzék által elhangzott, sokszor hasonló tartalmú sértegetései is helyet kapnának, mindenesetre attól semmiképpen nem áll messzebb Magyarország, mint amit Novák Katalin állít, azaz, hogy mi, magyarok határon innen és túl egymásra mindenkor számíthatunk. Ez szűrhető le többek között az egyik legismertebb hazai publicistával a minap készített interjúból is, aki a magyarok közötti megosztottságot Magyarország legsúlyosabb tragédiájaként minősíti a Magyar Hangban:
„Az, hogy fontosabb a másik oldal gyűlölete, mint akármi más. Mi, magyarok semmit nem tudunk magukról biztosan, csak azt, hogy gyűlöljük a másik magyart. A jobboldalnak nincs olyan értéke, amiben a baloldal osztozni tudna, és viszont. Konszenzus nélkül pedig valójában nincs is magyarság, csak a hunok meg a pannonok törzse – ez valójában két nemzettudat”
– állítja Puzsér Róbert, aki szerint turáni átok, hogy magyar a magyarnak az ellensége.
„Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc pedig nem megtörni akarja a turáni átkot, hanem erőműveket szerelni rá, és hatalmat termelni belőle. Orbán és Gyurcsány közt működik egy jól látható munkamegosztás: az alternatívák felét a miniszterelnök és az ő kommunikációs gépezete csontozza ki, a másik felét meg átengedik a DK-nak, hogy az a szekta intézze el. Minden törzs a maga árulóit gyűlöli jobban, ennek megfelelően Vona Gábort a fideszes közeg belezte ki, mert neki jobboldali gyökerei vannak, vagyis Orbán Viktornak tőle volt nagyobb félnivalója. A balos múltú Schiffer Andrást ezzel szemben Orbán nagyvonalúan átengedte Gyurcsánynak, mondván, hogy »ő akkor a te tízóraid lesz« – és a DK-sok addig gyalázták, mocskolták, üldözték Schiffert, míg érzelmileg át nem hangolták, és ezzel a probléma meg is oldódott, aminek az eredménye Lánczi Tamás tévéműsorában megtekinthető. Ha Orbán Viktornak egy nap szüksége támad egy baloldali szatellitpártra, Schiffer András neve bizonyára elöl lesz a sorban.”
A publicista szerint az egymást gyűlölő táborok közti árkok betemetése, „amíg ez a rendszer fennáll, biztosan nem lehet, de attól tartok, azután sem. A Kádár-rendszer alatt iszonyatos mennyiségű sérelem gyűlt fel a jobboldalon, ami aztán átcsapott a magyarok feje fölött, mint egy hullám, és az Orbán-rendszer lett belőle. Amikor véget ér, a másik oldal dühe csap majd át az ellenkező irányba. Orbán Viktor egyre csak feszíti az ingát – csakhogy a kifeszített inga mindig visszaleng.” Megbékéléshez szerinte a hatalomnak kellene kezet nyújtania, „csakhogy itthon ez soha nem történik meg. A konszolidáció azt jelentené, hogy vannak nemzeti minimumok, amelyek nem tárgyai a politikai harcnak. Egy polgári társadalomban ezek megvannak, Franciaországban például a köztársaság ethosza olyan nemzeti konszenzus, amit senki nem kérdőjelez meg. Magyarországon nincs olyan ügy, ami ne lenne politikai vita tárgya.”
Ebben a helyzetben annak a fiatalnak, aki itthon marad, azért, hogy Magyarország jobb hely legyen, Puzsér Róbert azt ajánlja, hogy
„vonuljon vissza, művelje a kertjeit, és őrizgesse magában azt a Magyarországot, aminek egy nap vagy eljön az ideje, vagy nem. Próbálja elkerülni, hogy beépüljön a gondolkodásába a rendszertudat. Ne álljon pályára egyik erőközpont körül se, hanem keresse a Fideszen és a DK-n kívül álló harmadik kiszögellést.”
A meglehetősen borúlátó elemzésében ugyan nem említi, de talán arra is gondol, hogy ekkor jöhet el az a pillanat is, amikor mi, magyarok határon innen és túl számíthatunk egymásra.