Szávay: az antikommunizmusból nem engedünk

Tiltakozik a diákok egy része a Ságvári gimnázium átnevezése ellen. A Jobbik szerint a kommunista múlttal való leszámolás akkor is alapérték.

Mint arról korábban hírt adtunk, Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő kérdésére válaszolva az Emberi Erőforrások Minisztériuma leszögezte: még az idei nyári szünetben megszüntetik azt a törvénysértő állapotot, hogy az iskola az illegális kommunista mozgalom emblematikus figurájának nevét viseli.

A döntés nem aratott osztatlan sikert Szegeden. A gimnázium jelenlegi és egykori tanulói Facebook csoportot hoztak létre, "Ne nevezzék át a Ságvárit" néven. A csoport borítóképe elég morbid módon a Charlie hebdo-mészárlás után elterjedt, szolidaritást kifejező jelszó aktualizált verziója: "Je suis Ságvári". (Ami amúgy azért is vicces, mert Ságvári eredeti neve Spitzer volt, ezen kívül pedig harmincegy másik álnevet is használt illegális mozgalmárkodása során.)

A tiltakozók állításuk szerint nem a kommunista "mártír" iránti tiszteletből ragaszkodnak a jelenlegi névhez. Azt írják:

A Ságváris/Ságvárista mára egy fogalom, egy hatalmas élö közösség. Mi akik ott végeztünk nemigen gondolunk arra, ki is volt Ságvári Endre, sokkal többet magára az alma materre, és mindarra, amit nekünk jelentett és jelent ma. Mindezt egy szóval le tudjuk írni: SÁGVÁRI. Az átnevezéssel a múltunk egy darabját veszítenénk el.

Az Origónak nyilatkozva az egyik tanár arra emlékeztetett, hogy "huszonöt éve folyik a vita, pedig a kilencvenes évek elején még Göncz Árpád köztársasági elnök is levelet írt nekünk és azt üzente, hogy legyünk büszkék a nevünkre”.

Az egykori köztársasági elnök állásfoglalása nem túl meglepő, az viszont nehezen hihető, hogy tizenéves srácok maguktól kitalálják, hogy mindenáron egy hetven éve halott kommunista nevét akarják viselni, akinek az égvilágon semmilyen szegedi kötődése nincs. Arra viszont mindannyian emlékezhetünk, hogy (ha csak nem nagyon pocsék gimibe jártunk) ebben a korban mennyire kötődtünk az iskola jelentette közösséghez. Kevés jelszóval könnyebb mozgósítani ezt a korosztályt, mint, hogy "veszélyben a suli". A névtábla lecserélése és az intézmény felszámolása közti különbséget persze nyilván mindenki érti, de érzelmi kérdésekben a legritkábban dönt a józan ész.

Az ügyet elindító Szávay István  továbbra is úgy véli, hogy az iskola nevét meg kell változtatni. a Jobbik alelnöke az Alfahírnek azt mondta:

Vannak olyan témák, amelyekhez akkor is ragaszkodnunk kell, ha azzal szemben némi ellenállás mutatkozik, vagy látjuk, hogy nem feltétlenül rendelkezik a társadalom többsége részéről támogatással, de mégis a mi alapértékeink közé tartozik. Az antikommunizmus, a vörös múlttal való leszámolás mindenképpen ilyen.