A titokzatos 508 millióról kérdezett a parlamentben a jobbikos képviselő, és még a választ is előre eltalálta

A kormány szerint nem közpénz, és kész. Persze a válasz lényege nem ez volt!

Mint írtuk, Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője vasárnap sajtótájékoztatón jelentette be: feljelentést tett, mert a Fideszhez köthető Civil Összefogás Fórum alapítványa, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány 508 millió forintot kapott az állami tulajdonú Magyar Villamos Művektől, de nem hajlandó elárulni, milyen jogcímen hagyta jóvá a tetemes összeg átutalását.

Tovább titkolja az MVM, miért adott 508 milliót a CÖF-nek: jutalmuk egy jobbikos feljelentés

Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője mai budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy feljelentést tett, amiért a Magyar Villamos Művek (MVM) a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) felszólítására sem volt hajlandó 15 napon belül kiadni az arra vonatkozó adatokat: miért támogatta az állami tulajdonú vállalat 508 millió forinttal a kormány álciviljeit?

Szávay szerint az ügyben vélhetően bűncselekmény történt, a támogatás felveti az illegális kampányfinanszírozás gyanúját. Nem nehéz ugyanis arra következtetni, hogy a szervezet ebből a pénzből finanszírozta a Gyurcsány Ferenc és Vona Gábor összemosását és lejáratását szolgáló bohócos plakátkampányát, a titkolózás pedig csak erősíti az eddigi gyanút.

Emlékezetes: 

  • Május 10-én a CÖF részéről azt állították, hogy nem jutottak közpénzhez 2010 és 2016 között, ám másnap az Átlátszó cikkéből fény derült a félmilliárdos utalásra.
  • Szávay István mind az MVM-től, mind a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől kikérte a dokumentumokat, ám mindkét cég megtagadta a választ.
  • A NAIH elnöke, Péterfalvi Attila még októberi állásfoglalásában kötelezte az MVM-et, hogy adja ki a kért dokumentumokat, ám ez a mai napig sem történt meg, így Szávay feljelentést tett közérdekű adattal való visszaélés alapos gyanújával.

Szávay a Parlamentben, napirend előtti felszólalásában arra volt kíváncsi, miért titkolóznak az ügyben, mikor tudhatja meg a nyilvánosság a részleteket a Fidesz-közeli szervezetnek utalt félmilliárd forintról. A jobbikos politikus felszólalását azzal kezdte, hogy a Fidesz megszállta a független intézményeket, az ügyészséget, az alkotmánybíróságot, a Magyar Nemzeti Bankot, saját érdekei szerint alakította át a választási törvényt, pártemberekkel töltötte fel a sportklubokat és a szakszövetségeket, még a Nemzeti Emlékezet Bizottságába is csak fideszes delegáltak kerülhettek, beszántotta a közmédiát, kiüresítette és megfosztotta jogköreitől a Parlamentet, ezért biztos benne, hogy a CÖF-re vonatkozó kérdésére sem fog választ kapni.

"Sorosozni fognak, Simicskázni, a Jobbik plakátjairól, az ÁSZ-vizsgálatról beszélnek, »a Jobbik a pénzért és a hatalomért mindenre képes«, kívülről tudjuk már ezeket a szólamokat, régi bolsevik módszer az ellenfelet saját bűneikkel vádolni".

Nagy meglepetés ennek ellenére nem történt, Aradszki András, az NFM államtitkára válaszában elmondta:

  • a Jobbik eladta a lelkét,
  • felvásárolták a pártot,
  • áron alul kapott plakáthelyeket,
  • a Jobbik a hatalomért és a pénzért mindenre képes.

Végül aztán elárulta azt is, hogy az MVM CÖF-nek utalt 508 milliója nem közpénz, mert a saját forrásból származó pénzből fizetett a CÖF-nek, az ügy pedig nem közügy, az igényelt adatok a cég vállalkozási tevékenysége során meghozott döntésre vonatkoznak. Ha minden ilyen adatot kiadnának, azzal kockáztatnák az üzleti eredményeiket, aminek a nemzetgazdaság és a magyar polgárok látnák kárát. Már csak az kéne!

Blogbejegyzésben vág vissza a CÖF

A CÖF sem hagyhatta szó nélkül a történteket, blogjukon - ilyen is van nekik - reagáltak Szávay István feljelentésére. A színvonalat itt még Aradszki András válaszánál is alacsonyabbra lőtték be, úgy tűnik, mindenre azért a Fidesz kommunikációs gépezetének sincs kapacitása. Az sajnos nem derül ki, hogy az alább olvasható posztot a szervezet mely vezetője írta, nagy tanulság viszont, hogy nem szerencsés dolog éhgyomorra alkoholt fogyasztani, elolvasni néhány publicisztikát a Kapu legújabb számából, aztán az ihlettől felbuzdulva billentyűzetet ragadni. Íme a civil, közhasznú tevékenységet végző egyesület reakciója:

 

"A jobbikos Szávay István, verkli tekerő kintornás sajtótájékoztatón elhangzott, CÖF-CÖKÁ-t támadó vádaskodásával tovább csorbítja pártja még megmaradt, édeskevés hitelét. Ahelyett, hogy beszámolna közpénzen folytatott úri életük legújabb erkölcsi és valószínűleg jogi kisiklásáról, a plakát mutyi hátteréről, az MVM és a CÖF-CÖKA közti, közhasznúságra és közjóra irányuló szerződést feljelentéssel támadja.

 

A gyengébbek táborába tartozóknak, így Szávay képviselő úrnak kedvéért megismételjük, hogy az MVM támogatásából nem fizettünk egy fillért sem a Gyurcsány-Vona plakát finanszírozására. A Jobbik a pártok közötti versenyben már nem rúg labdába, ezért téved folytonosan a civilek pályájára. A „megmondtam ezerszer, hogy semmit sem mondok kétszer” stílus tovább koptatja a Jobbik amúgy is berozsdásodott cselekvőképességét. Amikor itt lesz az ideje az MVM-mel kötött kétoldali szerződésünk elszámolására, amely vállalati, civil stratégiai szempontból is eredményes, az elszámolást végrehajtjuk.

 

A Jobbik háza tájáról várjuk, hogy a választópolgárokat érdeklő, nagy valószínűséggel tiltott plakátfinanszírozásra, a plakát mutyi kapcsán válaszokat kapjunk.

 

A hazugság-verklizés kiment a divatból, azzal a pártok versenyében, a választások idején nyerni reménytelen, és a hatalomszerzéshez elégtelen."