Ukrán nyelvtörvény: a Jobbik magyar-magyar kerekasztalt szeretne

A jobbikos Szávay István szerint vereséget szenvedett a megelőlegezett bizalomra épülő eddigi kormányzati stratégia.

Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke szerint erre azért van szükség, hogy

„minél hamarabb és minél hatékonyabban, nemzetközi szövetségeseket keresve, közösen, egységet és minél nagyobb erőt felmutatva”

lehessen fellépni a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás megőrzéséért. A képviselő keddi közleményében emlékeztetett rá, hogy a Jobbik 2014-ben az ukrajnai biztonsági helyzet súlyosbodásával már egyszer próbálkozott ezzel az indítványával, de akkor a Fidesz elutasította.

Szávay szerint azonban mostanra,

„véglegesen vereséget szenvedett a megelőlegezett bizalomra és egyoldalú gesztusokra épülő eddigi kormányzati stratégia, amely feltételek nélkül kívánta szélesre tárni Ukrajna előtt az Európai Unió kapuját”.

Arra is kitért, hogy a magyar kormánynak csak a súlyosan diszkriminatív törvénymódosítás visszavonását követően szabadott volna támogatnia az ukrán vízummentességet vagy a társulási egyezményt.

Szávay István ugyanakkor a közleményében azt is megemlítette, hogy üdvözölték a magyar kormány ukrán nyelvtörvény kapcsán tanúsított, bár a Jobbik szerint megkésett határozottságát, illetve a párt frakciója örömmel támogatta azt az országgyűlési határozati javaslatot, „amely nemcsak elítélte a jogtipró törvénymódosítást, de az ellene való fellépésre is felkérte a kormányt”.