Miután Mindszenty Józsefet a NER emlékezetpolitikája a csúcsra helyezte, Ungváry Krisztián történész elhatározta, hogy könyvet ír róla. A kötet sokak érdeklődésére számíthat. Nemcsak azért, hogy milyen volt az üldöztetése miatt 15 évet a budapesti amerikai nagykövetségen töltő főpap élete. Hanem azért is, mert Mindszenty személyén keresztül érdekes nézőpontok kerülnek elő a szekularizáció, a nyugati modern állam és az egyház viszonyáról, illetve abban a vitában, amely demokráciákban a politikai-kulturális kereszténység létjogosultságát indokolja, vagy épp ellenkezőleg, veszélyesnek ítéli.
Ungváry Krisztián könyvének a címe A Mindszenty mítosz – Értékek és választások. A kötet megjelenését a történész a saját oldalán ismertette. Ebben többek között azt mondja, hogy Mindszenty József magát Magyarország legfontosabb közjogi méltóságának tartotta. Különösen 1945 után, amikor mint hercegprímás és zászlós, azt gondolta, hogy az ő dolga kizárólag kineveznie a mindenkori magyar kormányt. Ungvári szerint Mindszenty teljes politikai szerepzavarba került. Azt a példát hozta fel erre, amikor fogságából való kiszabadulása után, 1956. november 3-án szózatot intézett a nemzethez. Miközben e történelmi korban egy főpap „óhatatlanul csak a saját vallásának a tagjait képviselheti. Nincs abban a helyzetben, hogy politikai jellegű szózatokat intézzen Magyarországhoz. Ezt megteheti a mindenkori magyar miniszterelnök, de nem teheti meg egy főpap, ez szereptévesztés.” – teszi hozzá Ungváry.
A könyv megjelenésének hírére a Mindszenty Alapítvány tiltakozott. Kovács Gergely viceposztulátor a szervezet nevében azt írta, hogy a kötet „Ungváry túlzó, egyoldalú vagy megalapozatlan vélekedéseit tükrözi, tartalma és hangvétele sajnos nem méltó a bíboros egyházi és nemzeti közösségeinkben élő emlékéhez”.
Ungváry videóját ennél jóval alaposabban elemezte Simon Gábor a Pro Hungaria Sacra nevében, amely ultrakonzervatív egyesület épp a napokban tartott konferenciát a világ és az egyház válságáról, s amely idén Mindszenty József bíboros mintáját követi, „aki az erkölcsi krízis és a háború idején 1948-ban Máriához fordult, és felé fordította a magyar nép tekintetét is”. Habár Simon semmiben sem ért egyet a történész értékelésében, a Mindszenty Társasággal és a kormánysajtóval ellentétben megköszönte a történésznek a munkáját.
Simon Gábor szerint Mindszenty tüske volt az állammal kollaboráló békepapok lelkében, „akik nem győztek egymással versenyezni, hogyan szolgálják ki az állam kegyeit”. S bár ebben az esetben határozottan elítéli az államtól való függést, Mindszentyt illetően nem fogadja el Ungvárytól, hogy a bíboros túlterjeszkedett a saját vallási közösségén az állam felé. „Miért ne intézhetett volna szózatot Mindszenty a nemzethez?” – kérdezi Simon atya. Merthogy szerinte erre Nagy Imre miniszterelnök alkalmatlan volt, „hiszen senki sem választotta meg, hanem egy idegen hatalom ültette az ország nyakára”, és aki „a halála előtt sem tudott megtérni legalább a református hitéhez”. Nagy Imre egyébként annyira nem jön be az atyának, hogy minden szobrát ledöntené idehaza. A bíboros közjogi méltóságát ugyanakkor azzal támasztja alá, hogy Mindszenty „a Szent Korona-tan és az ősi magyar alkotmány alapján” gondolt a saját tisztségére. Az önjelöltségből pedig szerinte egyenesen következik, hogy „Mindszenty államférfi is volt”, s hogy „az ezeréves Szent István-i kereszténységet szerette volna helyreállítani”.
Simon Gábor igazságtalannak tartja Ungváry azon vádját, hogy Mindszenty elhanyagolta egyházi, prímási kötelességeit. „Már bocsánat, de hogyan tudta volna ellátni?”, amikor börtönben, házi őrizetben, az amerikai követségen, majd külföldön volt. Ráadásul Mindszenty a legnagyobb ellenségtől, a kommunizmus ellen védte a magyarságot. „Egy jó pásztor, ha a nyáját meg akarja védeni a farkastól, akkor nem az egyházfői hivatását teljesítette?” – teszi föl a szónoki kérdést.
Ezután Simon atya idéz Ungváry könyvéből, miszerint „Mindszenty soha nem tudta megemészteni Szlovákiát”, majd azt teszi hozzá, hogy ezzel ő is épp így van. Mindszentyt „ezért szeretjük, én sem tudom megemészteni” Szlovákiát, erősíti meg még egyszer, ami azért azt is mutatja, hogy már a sokadik megfontolása a bíborosnak, amely miatt nagyobb szerencse, hogy nem vált formálisan is államférfivá. Az atya úgy folytatja a gondolatot, hogy állítólag a bíboros Felső-Magyarországnak nevezte a szomszéd államot, „én meg Felvidéknek szoktam nevezni” – teszi hozzá őszintén. Szerinte Mindszenty, mint a nemzet főpapja, az igazságosság elvén vallotta Magyarország területi egységét. „Föltehetném én is a kérdést, hogy Ungváry Krisztián jogosnak vagy jónak tartja-e Trianont. És azt, hogy vajon Mindszentynek tapsolnia kellett volna a trianoni békediktátum miatt?” – majd azt is hozzáfűzi, hogy nem teszi föl. Ami jó döntés a részéről.
Simon atya a válaszában végül őszintén megköszöni Ungváry Krisztiánnak a munkáját. Ha egy olyan könyvet írt volna Mindszenty bíborosról, amelyben magasztalja, és mint a liberalizmus és a demokrácia hősévé teszi - amelynek az a lényege, hogy meg kéne szavazni, hogy az ördögöt vagy a jóistent választjuk -, akkor valószínűleg levettem volna a Mindszenty képet, mert nem tudnék rá példaképként tekinteni. „Ez a könyv áldás.” – mondja, amiben Ungváry könyvének minden olvasója valóban egyetérthet. „Vannak, akik meg akarják hamisítani Mindszentyt. Akik zsinati és liberális főpapot akarnak belőle csinálni. Ez a könyv ezekkel szemben is bennünket véd.” – teszi még hozzá, ami jelzi, hogy nem teljesen kiegyensúlyozott a kapcsolat a katolikus egyház és a Pro Hungaria Sacra Egyesület között.
A végső összegzésben Simon Gábor egyértelművé teszi, mi a különbség közte és a történész között. Amitől Ungváry Krisztián irtózik, az nagyon sokak számára érték - mondja. Nem a filoszemita, nem a demokrata, nem a republikánus Mindszentyt mutatja meg, „hanem az ízig-vérig magyar, hithű katolikus Mindszentyt”.
(Címlapkép: Ungváry Krisztián történész beszédet mond az Egymillióan a szabad Ukrajnáért Facebook-csoport Legyen végre vége! elnevezésű, a szabad Ukrajnáért tartott szolidaritási tüntetésén a Szabad sajtó útján 2022. április 2-án. MTI/Bruzák Noémi)