Tomás Drucker, aki a szlovák kormány néhány hete lezajlott, széles körű átalakítása során került a belügyi tárca élére, azzal indokolta távozását, hogy nem akar megosztó tényező lenni abban a kérdésben, hogy Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány megmarad-e a posztján.
Tibor Gaspar leváltását számos tüntetésen követelték Ján Kuciak oknyomozó újságíró és barátnőjének februári meggyilkolása után, a rendőrfőkapitány távozása a tüntetők egyik fő követelése volt. Kuciakot, aki elsősorban adócsalással összefüggő bűnesetekkel foglalkozott, feltehetően a munkája miatt ölték meg.
A távozó belügyminiszter sajtótájékoztatóján azt mondta: "kérték tőle" a rendőrkapitány leváltását, de azt nem tartja sem helyesnek, sem igazságosnak. Hozzátette, hogy nem akart megosztó tényező lenni, s úgy gondolta ilyen körülmények között nincs joga arra, hogy megmaradjon a belügyminiszteri poszton, ezért választotta a távozást.
Tomás Drucker, aki korábban az egészségügyi tárcát vezette, azután lett belügyminiszter, hogy a tárca előző vezetője, Robert Kalinák lemondani kényszerült az újságíró gyilkosság után kezdődött tüntetések és az azok mentén kialakult belpolitikai válság hatására.
A Fico-kormány átalakításával létrejött, Peter Pellegrini vezette új szlovák kormánynak március végén szavazott bizalmat a pozsonyi törvényhozás. Az új miniszterelnök kinevezése után az országban zajló tüntetéshullám némileg veszített lendületéből és hangerejéből, de nem szűnt meg. A legutóbbi ilyen tüntetést vasárnap tartották Pozsonyban, a megmozduláson - amelyen a szervezők becslései szerint több tízezren vettek részt - a leghangosabb követelés Tibor Gaspar rendőrfőkapitány távozása volt.
Az újságíró-gyilkosság után kezdődött, "Tisztességes Szlovákiáért" mottóval szervezett megmozdulásokon elhangzó követelések az elmúlt két hónap során folyamatosan változtak. Időközben a követelések jelentős része - beleértve az előző belügyminiszter, majd Robert Fico korábbi kormányfő távozását - teljesült. Robert Fico az újságíró-gyilkosság után történteket többször is olyan, az állam teljes destabilizációjára tett kísérlet részének nevezte, amelynek "forgatókönyve nem Szlovákiában íródott." Fico március 15-én végül benyújtotta lemondását, és Peter Pellegrini vezetésével alakult új kormány Szlovákiában.
Lemond a szlovák belügyminiszter is
Bejelentette lemondását Robert Kalinák szlovák belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes hétfőn Pozsonyban tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján.Döntését Robert Kalinák azzal indokolta, hogy távozásával is szeretne hozzájárulni az országban kialakult helyzet stabilizálásához."Távozásom után a vizsgálati szerveknek nagyobb nyugalmuk lesz a munkájukhoz" - mondta Kalinák, aki a legfontosabb jelenlegi célként Ján Kuciak újságíró és élettársa közelmúltbeli meggyilkolásának kivizsgálását jelölte meg.