Andrej Danko, az SNS elnöke, aki a pozsonyi törvényhozás házelnöke is egyben, döntését azzal indokolta, hogy elkerülhetetlenné vált a koalíción belüli kapcsolatokat újratárgyalása, és újra kell fogalmazni a kormány - a jövő évi költségvetésben tükröződő - prioritásait, amire szerinte a koalíciós pártok egymással szembeni bizalmának megújítása miatt van szükség.
Bár a szlovák kormánykoalíció második legnagyobb pártját az utóbbi hetekben sorozatosan támadta az ellenzék, elsősorban az oktatási tárcával összefüggésbe hozott, uniós támogatások kapcsán kirobbant pénzügyi botrány miatt, pozsonyi megfigyelők nem tartják valószínűnek, hogy Danko bejelentése a kormánykoalíció széteséséhez vezetne.
Danko a 2016. szeptember elsején, Robert Ficóval és Bugár Bélával megkötött koalíciós szerződést mondta most fel.