Ezért párásítsunk a gyerekszobában (x)

Ezért párásítsunk a gyerekszobában (x)

Az őszi-téli hónapokkal nem csak a hideg, hanem a fűtési szezon is beköszönt. Ebben az időszakban a lakásokban a páratartalom az ideális szint alá csökkenhet a meleg miatt. A túl száraz levegő a felnőttek számára sem előnyös. A gyerekekre azonban akár komoly veszélyt is jelenthet. Ezt elkerülhetjük, ha mindig biztosítjuk a beltéri levegő megfelelő nedvességtartalmát.

Mekkora az optimális páratartalom?

A felnőtt emberek szervezete számára az ideális páratartalom esetén a levegőben a nedvesség szintje 45 és 55 százalék között van. A gyerekek még inkább igénylik a nedves levegőt, számukra akár a 65 százalékos páratartalom is ideális lehet. 

Otthonunkban sok minden befolyásolhatja azt, hogy mennyi víz van a levegőben. A lakás mérete, a szigetelése, a szellőztetési szokásaink mind hatnak a páratartalomra. Csakúgy, mint a vízhasználattal járó tevékenységeink. Ezek jellemzően növelik a levegőben lévő nedvesség mértékét. A főzéskor, zuhanyzáskor vagy felmosáskor kipárolgó nedvesség a levegőben köt ki. 

Az alacsony páratartalom jelei

Ha túl kevés a nedvesség az otthoni levegőben, azt elsősorban önmagunkon tapasztalhatjuk. Kiszáradnak a nyálkahártyáink, köhögünk, kapar a torkunk. Vízszerűen folyik, viszket az orrunk, szárazzá válik a bőrünk. Ezek a tünetek a felnőttek számára is rendkívül kényelmetlenek. Különösképpen otthon, ahol szeretnék jól érezni magunkat. 

A gyerekek számára azonban még kellemetlenebb, sőt akár veszélyes is lehet, ha túl száraz a levegő. A légutaik védtelenné válnak a különböző kórokozókkal szemben. Nagyobb eséllyel alakulhat ki náluk krupp vagy asztma. Épp ezért nagyon fontos gondoskodnunk arról, hogy megfelelő legyen a lakás és a gyerekszoba légterének páratartalma.

Párásítsunk!

Ha túl kevés a levegőben a nedvesség, egész egyszerűen pótolnunk kell. Erre vannak különböző házi praktikák. Ilyen a szobában való teregetés vagy a radiátorra helyezett vizestál. A legegyszerűbb azonban, he beszerzünk egy profi párásító készüléket

Ezek a párásítók saját víztartállyal rendelkeznek, ebből juttatnak nedvességet a belső helyiségek levegőjébe. Teljesen automatikusan működnek, általában állítható fokozatokkal. Mivel a piacon a párásítók széles skálája érhető el, minden helyiségbe találhatunk megfelelő készüléket. Válaszhatunk légszűrőkkel ellátott párásítókat is, ezek a levegőt is tisztítják, így az még egészségesebbé válik.

A magas páratartalomra is ügyeljünk

Ne csak akkor lépjünk, ha túl kevés a levegőben a nedvesség. Ha ugyanis túl magas a páratartalom, az sem kedvez sem a tárgyaknak, sem az egészségünknek. Ugyanis ha túl nedves a levegő, nagy eséllyel megjelenik a sarkokban a fekete penész. Ennek spórái komoly egészségügyi kockázatot jelenthetnek.

Megelőzhetőek a páratartalommal kapcsolatos problémák, ha beszerzünk egy páramérő készüléket. Így rögtön látjuk, ha túl nedvessé vagy túl szárazzá válik a levegő.