Az új fővárosi szuperkórházban minden beteg VIP-vendég lesz

XXI. századi ígéret.

A Figyelőnek adott interjút a budai szuperkórház miniszterelnöki megbízottja – írja a 444. Az intézményben 900 felnőtt- és 300 gyerekágy lesz, saját mentőállomással és két helikopter-leszállópályával.

Bedros J. Róbert szerint XXI. századi körülményeket teremtenek, minden pácienst VIP-szintű ellátásban részesítenek. Elvileg sorban állni sem kell majd, mert több MRI- és CT-készülek lesz.

Ráadásul nem csak sima kórház épül, hanem „egészségpláza” is. Minden olyan szolgáltatás elérhető lesz, amelyet a mindennapjaikban is használnak az emberek, például éttermek, üzletek, posta, fodrászat, de még fitneszterem, dolgozói közösségi terek és zöld tetőterasz is lesz, Bedros szerint szinte biztos, hogy nem kell majd orvos- és ápolóhiánnyal küzdeniük.

Megvette a kormány a szuperkórház telkét

Már a helyszín kiválasztásakor is sokan bírálták a tervet, hiszen a területen értékes növényvilág található, konkrétan semmilyen tömegközelkedési kapcsolata nincs, közművesítetlen, autópálya-lehajtót és felhajtót is kell építeni hozzá. A hírt Balog Zoltán emberminiszter jelentette be az ATV stúdiójában.

(A kép illusztráció.)