A brit katonai hírszerzés szerint már 1960-as évekbeli páncélosokat is bevet az orosz hadsereg

A brit katonai hírszerzés szerint már 1960-as évekbeli páncélosokat is bevet az orosz hadsereg

Az elszenvedett veszteségek miatt vetnek be az oroszok veterán, T-62-es harckocsikat is Ukrajnában, de a napokban 1954-ben gyártott páncélozott csapatszállító járműveket is azonosítottak.

A nehéz páncélozott harcjárművekben elszenvedett veszteségek miatt az orosz hadsereg hatvan évvel ezelőtt gyártott T-62-es harckocsikat is bevet Ukrajnában

- áll a brit katonai hírszerzés hétfőn ismertetett helyzetértékelésében.

A londoni védelmi minisztérium által közzétett hírszerzési összefoglaló szerint reális lehetőség, hogy az orosz fegyveres erők elit harckocsizó alakulata, az első harckocsizó gárdahadsereg egyes egységeit is T-62-esekkel látják el a korábbi veszteségek pótlására.

A brit katonai hírszerzés tudomása szerint a korábbi tervek alapján már 2021-től el kellett volna kezdeni az első harckocsizó gárdahadsereg felszerelését az újgenerációs T-14 Armata típusú harckocsikkal.

A szolgálat hétfői tájékoztatása szerint az utóbbi napokban BTR-50 típusú orosz páncélozott csapatszállító járműveket is azonosítottak Ukrajnában. Ez a típus 1954-ben állt hadrendbe az orosz fegyveres erőknél, és az ukrajnai háború kezdete óta most első ízben jelent meg az ukrán hadszíntéren.

A brit katonai hírszerzés a londoni védelmi tárca ismertetése szerint úgy tudja, hogy tavaly nyár óta hozzávetőleg 800 T-62-es, addig raktárakban tárolt  harckocsit vettek ismét használatba. Némelyikük észlelő berendezéseit korszerűsítették, és ez nagy valószínűséggel javítja hatékonyságukat az éjszakai hadviselésben - áll a hétfői hírszerzési összefoglalóban.
A brit katonai hírszerzés szerint azonban

ezek a "veterán" harcjármű-típusok sokszorosan sebezhetők a modern harctéri körülmények közepette, így nincs például robbanóeszközökkel szemben ellenálló korszerű páncélzatuk.

Az MTI emlékeztet, a brit kormány január közepén bejelentette, hogy Ukrajna tizennégy Challenger 2 típusú harckocsit és "hozzávetőleg harminc" AS-90 önjáró löveget kap Nagy-Britanniától.

A Challenger 2 brit tervezésű és gyártású, 120 milliméteres löveggel felszerelt, 75 tonna össztömegű harckocsi, amely 1998 óta áll hadrendben a brit hadseregben.

Az ugyancsak brit tervezésű és gyártású, 45,7 tonna önsúlyú AS-90-es önjáró lövegeket 1992-ben rendszeresítették a brit fegyveres erőknél.