Sejthető, hogy egy ilyesmi produkció nagyjából egy helyen lehet Budapesten: a Trafóban. Az intézmény közleményében ez áll: A francia Cirque Inextremiste társulat Extremités című előadásában három profi artista - egyikük kerekesszékkel mutatványozva - játszik veszélyes játékot egy építkezésen, ahol gázpalackok és fapallók teszik élessé a helyzetet.
A 2013-ban készült Extremités humorát és hangulatát leginkább Quentin Tarantino világa és a francia burleszk keverékeként lehet a legpontosabban meghatározni. A produkciót Amerikától Európáig mindenhol pozitívan fogadta a közönség.
Az ismertető szerint a három artista egy építkezésen keresi az egyensúlyt, férfi barátságokra jellemző "ökörködések" közepette, de viszonyukat mégis leginkább az összetartozás és a bajtársiasság jellemzi. Minden ötletük és mozdulatuk izgalmat és veszélyt hordoz, ám kreativitásuk megteremti a stabilitást az arra legalkalmatlanabb környezetben is.
Az egyik artista kerekesszékkel mutatványozik a színen, ám akadályozottsága csak első pillantásra furcsa, hiszen ő is ugyanúgy része a játéknak, mint a többiek. Mind a hárman egyaránt függenek egymástól, felelősek egymásért, és minden percben készen állnak arra, hogy mentsék egymás életét.
Eddig tart a hír, innen pedig némi segítség, hogy jobban el tudjuk képzelni, miről is szól ez az első olvasásra meglehetősen eklektikus, szürreálisba hajló produkció.
Nagy Zsuzsit, a Trafó munkatársát interjúvoltuk meg: hogy kell elképzelni egyáltalán ezt a helyzetet, amelyben a szereplők egyensúlyozni próbálnak. "Amikor az ember nézi a darabot, kissé olyan érzése lesz, mintha rosszalkodó gyerekeket látna. A slusszpoén pedig az az egészben, hogy egyébként ilyet egy felnőtt pont, hogy nem igazán szokott látni, hiszen a rosszalkodás valami titkos dolog, amit a gyerekek nem a felnőttek szeme láttára csinálnak. Amint a közleményben is szerepel: az egész egy egyensúlyi játék, amelyben a szereplők mindig igyekeznek elérni az egyensúlyt, de ez csak pillanatokra lehetséges, tehát minden formáció meglehetősen borulékony."
A kérdésre, mi ebben a kerekesszékes szereplő speciális funkciója, Nagy Zsuzsi elmondja: gyakorlatilag ez a három ember egymást szívatja, amiben a mozgáskorlátozott társuk ugyanúgy részt vesz. "Semmi olyan hangulata nincs a dolognak, hogy jaj, szegény - ugyanúgy szívatják és ő is ugyanúgy szívatja a többieket." Mondjuk így már tényleg kezd kirajzolódni az előadás cirkusz-jellege (kicsit mintha ezek a szereplők bohócszerepbe is bújnának), de ez mégsem hagyományos cirkusz, hanem újcirkusz. "Nagyon nehéz definiálni, mi is az újcirkusz, hiszen egy folyamatos változásban lévő műfajról van szó" - magyarázza Nagy Zsuzsi.
"A klasszikus cirkuszban állatok, számok, zsonglőrök vannak, az előadás egyes elemeit pedig a porondmester köti össze, miközben a zene egyfajta aláfestésként szolgál. Ezzel szemben az újcirkuszban nincsenek állatok és az előadás koherenciáját nem a porondmester adja. Sokkal összefüggőbb dolog, amelyben a zene is szerves összetevője az előadásnak, ha pedig beszélhetünk ebben az esetben bohóc-szerepről, az itt inkább színházi, mint cirkuszi jellegű. Tehát azt mondanám: a produkció sokkal inkább a színház világára hajaz."
Ha felkeltette az érdeklődését az előadás, jobb mielőbb megvenni a jegyet, Yann Ecauvre, Sylvain Briani-Colin és Rémi Lecocq előadása ugyanis csak szeptember 24. és 26. között vendégeskedik a Trafó Kortárs Művészetek Házában. Bővebb információ itt érhető el.