Tarlós István, a furfangos furkó

Tarlós szerint ugyanis, ha nem születik megállapodás a budapesti közösségi közlekedés hosszú távú finanszírozásáról, akkor elképzelhető, hogy a BKV csak a közigazgatási határokig biztosítja majd a szolgáltatását. Szerinte ez amúgy nem zsarolás, "de be kell látnia mindenkinek, hogy csak annyi szolgáltatás rendelhető meg, amennyire fedezet van." - állította fel a Bevezetés a piacgazdaságba kollokvium első vizsgatételét.

Kétmilliárdos szépséghiba

A főpolgármester szerint "kis szépséghiba", hogy a BKV finanszírozására szánt 24 milliárd forintból hétfőig egy 22 milliárd forintos részlet érkezett csak meg, bár hozzátette, hogy bízik a hosszú távú megállapodásban.
    
Ehhez az államnak finanszíroznia kellene a BKV nem kötelezően vállalt feladataiból eredő, évente összesen mintegy 31 milliárd forintos kiadásait, amelyek az agglomerációs közlekedés biztosításából, valamint az állam által adott díjkedvezményekből erednek.
 
Tarlós viszont az a típusú ember, aki úgy tud simogatni, hogy azért ne legyen minden igényt kielégítően kellemes:

Nem akarják becsapni "saját kormányukat", ennek bebizonyítására pedig felajánlotta, hogy a budapesti közösségi közlekedés fenntartása jövőre

kerüljön Lázár Jánoshoz abban az esetben, ha a BKV hosszú távú finanszírozásáról nem születik megállapodás az év végéig.

A városvezető szerint így kiderülne, "ki hazudik", vagyis a Miniszterelnökség vezetője változatlan finanszírozás mellett képes lenne-e üzemeltetni a budapesti közlekedést a szükséges fejlesztéseket is elvégezve.

A továbbiakban már kevésbé baráti hangnemben üzent át a Kupolás Cirkuszba Tarlós:
    
- értesülései szerint nem igaz Lázár János azon kijelentése, hogy a miniszterelnök a csütörtöki kormányülésen további tárgyalásokra kérte a nemzetgazdasági minisztert.

- szerinte az ilyen egyeztetések feleslegesek is lennének, hiszen a közlekedési társaság finanszírozási problémái 26 éve ismertek.

- ugyanis az évenkénti összesen 31,4 milliárd forintos működési hiányból 11,7 milliárd forintot a törvényileg nem kötelező, tehát önként átvállalt agglomerációs közlekedés fenntartása hoz létre, míg további 19,7 milliárd forintot az állam által adott, de nem finanszírozott díjkedvezmények.

A cicaharcon kívül olyan, felesleges apróságok is kiderültek, mint például az, hogy

decemberben és a jövő év első hónapjaiban biztosított a BKV működése.

Február meg ugye messze van. Hova hát a kapkodás, nemde?