Teljes kudarc az ENSZ első szíriai légi humanitárius segítségnyújtási akciója

Deir ez-Zór lakóinak ledobott 21 raklapból egy sem ért célba.

Jan Egeland, az akciót koordináló munkacsoport vezetője újságíróknak elmondta, hogy néhány ejtőernyő nem a megfelelő helyre esett le, miközben olyanok is voltak, amelyek nem nyíltak ki, így az élelemnek nyoma veszett.

"A humanitárius logisztika legjobb szakemberei dolgoznak" a hibák kijavításán, és azon, hogy a segítség eljusson az Iszlám Állam által bekerített 200 ezer civilnek - hangsúlyozta Egeland.

A Világélelmezési Program (WFP) szervezésében egy repülőgépről 21 tonna élelmiszert és egyéb ellátmányt dobtak le szerda reggel az északkelet-szíriai városba. Stephen O'Brien, az ENSZ humanitárius műveletekért felelős vezetője a Biztonsági Tanácsot tájékoztatva korábban azt mondta, hogy a raklapok a célul kijelölt helyeken értek földet. A világszervezet eddig még nem küldött légi úton segélyeket a szíriai városokba a kockázatok és nehézségek miatt.

A WFP az AFP francia hírügynökséggel csütörtökön azonban közölte, hogy a 21 raklapból 10-et nem találtak meg, 4 másik tönkrement, míg a maradék hét megközelíthetetlen helyeken landolt.

A Damaszkusztól 450 kilométerre lévő Deir ez-Zórt az Iszlám Állam fegyveresei támadják, és a település egy részét már el is foglalták. Az ENSZ ugyanakkor arról is beszámolt csütörtökön, hogy az utóbbi két hétben Szíria hat régiójába 180 teherautónyi segélyt juttattak el 110 ezer rászorulónak.