Tetszenek a bevándorlós plakátok az embereknek

A Századvég felmérésében azt hozta ki, hogy a magyarok többsége egyetért a kormány bevándorlókról szóló hirdetéseinek üzeneteivel. Két üzenet támogatottsága a válaszadók politikai nézeteitől sem függ.

A Századvég Alapítvány – ezer felnőtt telefonos megkérdezésén alapuló – felmérése annak járt utána, hogyan vélekednek az állampolgárok az óriásplakátokon megjelent állításokról.
 
A múlt héten, kedd és vasárnap között végzett adatfelvétel szerint a magyar törvények és a magyar kultúra tiszteletben tartásának fontosságával kapcsolatban általános és szinte egyöntetű az egyetértés, hiszen a megkérdezettek 85, illetve 77 százaléka osztja ezeket a véleményeket. A felmérés szerint a nyilvánosságban leginkább vitatott, „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!” állítást is támogatja a választópolgárok többsége (59 százalékuk).
 
A kutatásban politikai hovatartozás alapján is vizsgálták a kérdéseket: ebből az derült ki, hogy az első két üzenet (a magyar törvények és a magyar kultúra tiszteletben tartása) támogatottsága lényegében független a válaszadók politikai nézeteitől, a magyarok munkáját érintő kérdésben pedig csupán a magukat baloldalinak valló válaszadók körében tapasztalható elutasítás.
 
A magukat jobboldalinak vagy középen állónak definiálók körében a munkahelyekkel kapcsolatos állítás is elnyerte a többség egyetértését.
 
A Századvég szerint az utóbbi évek egyik leghevesebb politikai vitáját váltották ki azok a plakátok, amelyeket a kormány a bevándorlásról szóló nemzeti konzultációban való részvételre buzdítás szándékával helyezett ki. A három változatban megjelenő fő üzenet arra hívja fel a figyelmet, hogy aki az Európai Unión kívülről Magyarországra érkezik, annak „tiszteletben kell tartania a kultúránkat”, „be kell tartania a törvényeinket” és „nem veheti el a magyarok munkáját”.
 
A felmérésben szereplő kérdés úgy szólt: Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet a kormány bevándorlással kapcsolatos óriásplakátjainak alábbi üzeneteivel?