Tiltás: magára hagyják állataikat a mexikói cirkuszok

Az ország fővárosában, továbbá 16 államban már eddig is érvényben volt a tiltás, szerdától azonban az egész ország területén hatályba lépett.
 
Guillermo Haro Belchez környezetvédelemért felelős mexikói államügyész közlése szerint a rendelet azt nem tiltja, hogy az állatokat bemutassák a cirkuszokban, csak azt, hogy produkciókban vegyenek részt.
 
Az ország 199 regisztrált cirkuszából a kormány 75-öt ellenőrzött, és ennek során 1046 állatot számlált össze. Mindössze 55 cirkusz volt hajlandó a törvény által előírt tételes leltárat közölni állatállományáról, ezekben a dokumentumokban 511 állat szerepel. Így nem lehet tudni, hogy hány állatot alkalmaznak az országban cirkuszi célokra.
 
Azokat a haszontalanná vált állatokat, amelyeket a cirkuszok átadnak - eddig mindössze egy cirkusz tett így önkéntesen -, Mexikó 108 állatkertje veszi át. A megfelelő papírokkal rendelkező állatokat el is adhatják vagy elszállíthatják az országból.
 
Az ország cirkuszszövetségének vezetője márciusban arra figyelmeztetett, hogy az állatokat magukra hagyhatják vagy akár meg is ölhetik a tiltás miatt. Guillermo Haro Belchez hangsúlyozta, hogy a rendelet januári elfogadása óta nem tudnak olyan esetről, hogy akár egy cirkuszi állatot is elpusztítottak volna vagy a magára hagyott állat elpusztult volna.
 
Hátrahagyott állatokat ugyanakkor már találtak: múlt hónapban a hatóságok 6 tigrist, 7 babuint és 7 tevét találtak ketrecekben élelem és víz nélkül a déli Yucatán államban.