Több jut kommunikációra, közúti fejlesztésre már jóval kevesebb

De legalább az útdíjbeszedő rendszerek működtetésére már jóval több pénz jut. Prioritások.

Ebből kiderül, hogy többek között Paks II. fejlesztésére 80 milliárddal, olimpiára 59 milliárddal jut kevesebb, a Nemzeti Foglalkoztatási Alapnak pedig 40 milliárd forinttal kevesebből kell kihúznia 2017-ben.

A legszebb páros mégis ez: miközben a kiemelt közúti fejlesztésekre 40,2 milliárd forinttal jut kevesebb, az útdíj-szedési és ellenőrzési rendszerek fejlesztésére csaknem másfél milliárddal, működtetésükre pedig 2,8 milliárddal több jut.  Prioritások, na.

Nagyon átvariálták az egyes sportcélú beruházások költségvetését is:

A Bozsik Stadion felújítására 3,5 milliárd, a pápaira 500 millióval, a kecskemétire 300, a dunaújvárosira 400 millióval kevesebbet költünk, viszont csaknem tízmilliárd forinttal több jut a Szegedi Ifjúsági Centrumra, szintén 10 milliárddal több a Népligetre, 2,6 milliárddal pedig a Vasas pályára.

Ha már sport: a nevelési, oktatási intézmények felújítására és beruházására 3 milliárd kevesebb jut, viszont 39 milliárd forinttal több "egyedi sportlétesítmény-fejlesztésekre és a tízmilliárddal több a versenysportra.

118 milliárd forinttal többet költünk egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatására, 27 milliárddal többet a Bethlen Gábor Alapra.

Tízmilliárd forinttal több jut keskeny nyomtávú vasúti fejlesztésekre, vagyis kisvasútra. Ismerve a hazai kisvasúti pályák állapotát, turisztikai célját, ez az összeg jó helyre is kerülhet, ám előfordulhat, hogy ez a forrásbővítés is a felcsúti szellemvasút igényeit fogja szolgálni.



Végére hagytuk a kedvencünket:

Kormányzati infokommunikációs szolgáltatásokra 4,9 milliárd adóforinttal többet költ a kormány.

Diósdig hosszabbítanák meg az etyeki kisvasutat?

Tessely Zoltán, felcsútügyi biztos lakossági fórumokon igyekszik győzködni a tulajdonukat és nyugalmukat féltő derék etyeki honpolgárokat, bólintsanak már rá a kisvasút meghosszabbítására, mert nekik ez jó lesz, hiszen ez fejlődést, és turizmust, meg borturizmust, magyarul, sok pénzt jelent. Sajnos azonban a konokságukról híres etyeki népeket nem ilyen fából faragták!