ESPN: visszavonul Tom Brady

ESPN: visszavonul Tom Brady

Tom Brady 22 idény után befejezi pályafutását az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában (NFL) - értesült az ESPN.

Brady múlt vasárnap játszotta utolsó mérkőzését, amikor a Tampa Bay Buccaneers a rájátszás második körében, a főcsoport-elődöntőben búcsúzott a Los Angeles Ramsszel szemben. Az ESPN forrásai szerint Brady a kiesés óta szoktatta magát a visszavonulás gondolatához és a döntésben az egészsége, valamint a családja is fontos tényezőt jelentett. 

A 44 éves irányító 2000 és 2020 között a New England Patriots játékosa volt, a 2000-es NFL-draft hatodik körében kelt el, csapatával hat Super Bowl-t nyert. Ehhez még egyet hozzátett a Tampa Bay Buccaneersszel, amellyel 2020-as odaszerződése után tavaly februárban bizonyult a legjobbnak. A liga történetének egyetlen hétszeres bajnoka minden jelentősebb statisztikai mutatóban (TD-passzok, győzelmek, passzolt yardok) vezeti az NFL örökrangsorát.

Nem Brady az első, akiről a héten derült ki, hogy befejezi pályafutását: csütörtökön derült ki, hogy tizennyolc év után végleg szögre akasztja a stoplist Ben Roethlisberger, a Pittsburgh Steelers legendás irányítója.