(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
„Hagyjuk most, hogy Orbán Viktort és a megye II-es bajnokság futballedzőit leszámítva senki nem mond olyat, hogy „sérós”.”
Engem aztán nem érdekel, hogy Szijjártó Péter elkocogott a Nemzeti Sport szerkesztőségébe. Az se nagyon, hogy videó is készült a látogatásról, még akkor se, ha a felvétel igen őszinte: a külügyi és külgazdasági miniszter gyermeki rajongással nézett szét azon a helyen, ahol a számára legfontosabb újság készül. Ettől persze még igen pajtáskodó, leereszkedő lett ez az egész.
Vagyis nem csak azért kínos végignézi ezt a pár percet, mert ott „Pukki nagy durranását” feszegeti a külügyminiszter… (Most ezt a heherésző pukkizást képzeljük el Jeszenszky Gézával, vagy Martonyi Jánossal. Nem megy? Nem csodálom.)
Az újságírók feszengését ennél is borzongatóbb látni, noha komolyan az meggyőződésem, hogy ez nem csak önmagában a miniszteri vizitnek szól, hanem sokkal inkább a kamera jelenlétének. Mert az, hogy a közélet alakítói és a közélet dokumentálói találkoznak, beszélgetnek, azzal semmi baj nincs, a probléma akkor kezdődik, amikor a két fél közül bármelyik elfeledkezik a közélet „alanyával”, a választó- és adófizető polgárról is tudomást venni, vagy kapcsolatot tartani vele.
Na de akkor miért érdekes mégis ez a videó? Azért, mert szerepel benne kettő lényeges mondat. Azok mellett nem mehetek el szó nélkül. Ezek lennének azok:
„Az elején még azt gondoltam, hogy iszonyú sérós vagyok sportból és ilyen sportos tartalmakat általában, NSO-sokat tettem fel és azt kommentálgattam, senkit nem érdekelt. Tehát a követőim világosan jelezték, hogy maradjak a politikánál és ne okoskodjak bele ilyen sporttudományi dolgokba.”
Hagyjuk most, hogy Orbán Viktort és a megye II-es bajnokság futballedzőit leszámítva senki nem mond olyat, hogy „sérós”.
Maradjunk annál a kifejezésnél, hogy „ne okoskodjak bele”. Hát éppenséggel az újságírásba sem kéne, mert ahhoz sem értenek az ő politikai családjában, elég ehhez megnézni a hozzájuk közelálló propagandatermékek színvonalát, példányszámait – és az azokban leközölt helyreigazítások számát. A külügyminiszter persze már magát a „beleokoskodást” is tagadja. Egy rummal arcon köpött, kubai harci kakas minden indulatával felvértezve adta elő mindezt egy másik, Portugáliában készült videón. Az Index ügyéről kérdezték, és ő meg olyan durcásan adta elő a szokásos Fidesz–mantrát, hogy egy pillanatra azt hittem, hogy ez nem lehet ugyanaz az ember, aki előző nap olyan kedvesen elbeszélgetett a Nemzeti Sport újságíróival. De mi is ez a Fidesz-mantra? Összefoglalom röviden:
Ha ez tényleg így van, akkor mégis miért közli Orbán Viktor kaján vigyorral az arcán, hogy „még szép”, hogy a vele készült interjú köszön vissza minden megyei lap címlapjáról? Azokról a megyei lapokról van szó, melyekről Ausztria exkancellárja, HC Strache egy zavarba ejtően őszinte, beibizázott pillanatában közölte, hogy egy Henirich Pecina nevű osztrák stróman megvette - Orbán számára?
Ezeknél is árulkodóbb bizonyíték azonban a kormányzati propaganda falanxba rendeződött droidseregének az az elkeseredett küzdelme, amiben igyekeznek nevetségessé tenni a még megmaradt, komolyan vehető sajtótermékek függetlenségét és objektivitásra, kiegyensúlyozottságra való törekvését.
Amiben persze mégiscsak az a legszebb, hogy mindezt egy sárral teli kátyú, vagy épp egy fekáliában gazdag pöcegödör mélyén csücsülve ordibálják. És közben egyre elkeseredettebben dobálják a sarat.
Vigaszukat legfeljebb abban lelik, hogy abban aztán tényleg sérósak. És hogy néha a morális fölényükről papol Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, dicsérő levelet ír nekik Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető. Vagy munkába menet néhanapján előre tessékelhetik egymást Szijjártó Péterrel az egykori Népszabadság szerkesztőségének ajtajában.
A szerző Tompos Ádám, a Magyar Hang munkatársa