Török-iraki közös haderő vert vissza támadást Moszul mellett

Közös török-iraki csapattest verte vissza péntekre az Iszlám Állam csütörtök éjjel kezdett támadását Irakban Moszul mellett.

Az IÁ emberei a Basika kiképzőtábor közelében támadtak, ám kudarcot vallottak, és 18 harcosuk életét vesztette.
   
Basika az a tábor, amely decemberben heves vitát váltott ki Irak és Törökország között. A hónap elején egy török zászlóalj érkezett harckocsikkal és tüzérségi fegyverekkel, hogy - Ankara magyarázata szerint - megvédje a táborban dolgozó török kiképzőket, akik helyi szunnita harcosokat készítenek fel. Bagdad a csapatok azonnali kivonását követelte, és Ankara vissza is vonta egy részüket, ám - mint a legutóbbi harc is mutatta - hagyott hátra katonáiból.
   
Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken azt hangoztatta, hogy a történtek igazolták a török aggodalmat, és a csapattelepítés indokoltságát. Újságíróknak nyilatkozva Erdogan azt mondta, hogy egyetlen török katona sem sebesült meg, az IÁ-nak viszont 18 harcosa életét vesztette a tűzharcban.