Török–kurd háború: a török külügyér a NATO-t provokálja

Török–kurd háború: a török külügyér a NATO-t provokálja

Törökország szolidaritást vár NATO-szövetségeseitől a terrorizmus elleni harcban – jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pénteken Isztambulban Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tartott sajtótájékoztatóján, miután Ankara két nappal korábban terroristaellenes hadműveletet indított Északkelet-Szíriában.

Cavusoglu úgy fogalmazott:

Nem elég azt mondani, hogy értjük Törökország aggodalmait, Ankara nyílt támogatást vár.

Hangsúlyozta: a terrorszervezetekkel megkülönböztetés nélkül kell harcolni, ahogy azt Törökország tette eddig és teszi továbbra is. Rámutatott: az északkelet-szíriai hadművelet fontos az észak-atlanti szövetség biztonsága szempontjából is, hiszen a Törökország délkeleti határain túlról, tehát magának a NATO-nak a délkeleti határain túlról érkező terrorfenyegetettséget akarja felszámolni.

Ankara szerdán az általa terrorszervezetnek tartott, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoport, valamint az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet ellen indított offenzívát. A török vezetés az YPG-t a törökországi kurd szakadárok, a nemzetközileg is terrorszervezet nyilvánított Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szíriai szövetségesének tekinti.

A törökök tényleg háborút indítottak, hogy eltiporják a kurdokat

Ahogy arról kedden beszámoltunk, légi támadásokkal vette kezdetét a törökök északkelet-szíriai hadművelete, amit szerdán Recep Tayyip Erdoğan elnök is megerősített. A Béke Forrása akció célpontja az Észak-szíriai Demokratikus Föderáció területe, hivatalos célja a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) és az ISIS elleni harc, valamint egy biztonsági zóna létrehozása. Összefoglaljuk, hogy mi és miért történik.

Stoltenberg pénteki felszólalásában jelezte: nincs egyezség a NATO-szövetségesek között az YPG megítélését illetően. A főtitkár egyúttal aggodalmait fejezte ki a török diplomácia vezetőjének, és rámutatott: a közös ellenség az Iszlám Állam. Hangsúlyozta: nem szabad engedni, hogy az IÁ elleni nemzetközi fellépés utóbbi években elért eredményei veszélybe kerüljenek és az elfogott dzsihadisták megszökjenek az északkelet-szíriai internálótáborokból.

Cavusoglu leszögezte:

az iszlamisták szabadon engedéséről szó sem lehet.

Ugyanakkor hozzátette: minden NATO-tagország tudja, hogy az YPG és a PKK ugyanaz, ha tehát azt mondják, hogy Törökország aggodalmai jogosak, akkor az YPG ellen folytatott harc is legitim.

A Népvédelmi Egységek az Egyesült Államok legszorosabb helyi szövetségese volt az Iszlám Állam elleni harcban.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök október 9-én jelentette be, hogy a török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport Béke Forrása fedőnéven hadműveletet indított Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetnek minősített Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a déli határt fenyegető terrorveszélyt, továbbá egy biztonsági övezetet létrehozva szavatolja a szíriai menekültek hazatérését. A török államfő egyúttal arról is biztosította a nemzetközi közösséget, hogy a hadsereg megőrzi Szíria területi integritását, és kimenti a helyieket a terrorizmus „karmából”.

A NATO-főtitkárt pénteki hivatalos isztambuli látogatása keretében a nap folyamán később Erdoğan is fogadja.