Az olasz ravioli, az orosz pirog, a kazak manti és a kínai csiaodzi nevű húsos táska mind egy ősi sztyeppei ételből ered, amelyet már az ujgur tartományban több száz éve fogyasztanak. Kínában, a Han-dinasztia idején (Kr. e. 206-Kr. u. 220) terjedt el, valószínűleg a hunok révén.
A sírból előkerült húsos táskák Hat Dinasztia (220-589) korából származnak, amikor a terület felett a hunok és szövetségeseik uralkodtak. Találtak hasonló leletet a Tang-dinasztia (618-907) korából, az is az északi népek által egykor uralt területről került elő.
A recept a maihoz nagyon hasonló: lisztből és vízből tésztát gyúrtak, majd abba húsmasszát töltöttek, majd félhold alakúra nyújtották. Felhasználási területe sokoldalú: levesben tészta helyett fogyasztották, volt, mikor forró zsírban sütötték ki, sok helyen gőz felett párolták.
A szakértők szerint az ilyen leletek révén jobban megismerhetővé válik az ősi sztyeppei ételfeldolgozási módszer, és több információt kapunk arról, hogy Hszincsiang tartomány milyen szerepet játszott a kínai gasztronómiai fejlődésében.
Ismert, hogy sok ételt maguk a kínaiak vettek át az északi lovas népektől, a szkítáktól és a hunoktól.
Ezek alapján érdemes lenne átértékelni a magyar gasztronómiáról kialakított nézeteket is, vajon igaz-e, hogy mi is ételeink javát csak a kései oszmánoktól tanultuk-e meg, avagy már eredetileg is fogyasztottuk a ma ismert fogásaink egy jó részét?
Ami a legismertebb gabonafajtákat illeti, a köles a Sárga-folyó medencéjéből terjedt a modern Kína többi területe felé, a rizs a dél-kínai térség legfontosabb gabonája volt.
A búza és a szója sokak szerint közép-ázsiai eredetű, amely a modern Kína területén belül először az ujgur tartományban, az észak-nyugati régióban honosodott meg.
A régészeti leletek tömeges előkerülésével láthatjuk, hogy a búza termesztését Hszincsiangban kezdték meg, majd onnan terjedt kelet felé a Selyemút nyomvonalán, Kanszu és Csinghaj-tartományokon át.