Szombaton rajtol a 41. Tour de Hongrie országúti körverseny

Szombaton rajtol a 41. Tour de Hongrie országúti körverseny

Ünnepélyes csapatbemutató keretében bemutatták a szombaton rajtoló 41. Tour de Hongrie országúti körverseny résztvevőit - írja az MTI.

A pénteki budapesti eseményen Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hangsúlyozta: korábbi sportriporterként különösen fontos számára, hogy aki sportol, az mindenképp több lesz, mint korábban volt. Kifejtette, hogy csodálattal adózik a kerékpárosok kitartása előtt, amelyet megsüvegelendőnek és a bringásoktól eltanulásra érdemesnek nevezett.

Leszögezte: elsősorban a 16 magyar résztvevőért fog dobogni a magyar szurkolók szíve, akiknek - a biztonsági szabályok betartása mellett - jó szórakozást kívánt.

Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos hangsúlyozta, hogy amikor öt évvel ezelőtt Eisenkrammer Károly az újraindítás ötletével megkereste, nem gondolta volna, hogy idáig jutnak el.

"Hatalmas utat jártunk be, egy ilyen viadal a világ bármely részén büszkeséggel töltené el az országot. Hátborzongató belegondolni abba, hogy a Tour de Hongrie-n 23 olyan versenyző szerepel, akik indultak már a háromhetes körversenyek, a Tour de France, a Giro d'Italia vagy a Vuelta a Espana valamelyikén."

Előretekintve elmondta: a verseny célja előrelépés a Pro Series sorozatba, ehhez összesen 11 World Tour vagy prokontinentális csapatnak kell rajthoz állnia, márpedig 13 ilyen sor jött össze: a világelitet jelentő World Tourból öt, a másodosztálynak számító prokontinentális csapatok közül nyolc vesz részt a magyar körversenyen.

"Ha a nemzetközi szövetség is úgy akarja, a Tour de Hongrie jövőre akár magasabb kategóriájú is lehet"

- mondta. Kiemelte: a tavaly négy földrészen követhető magyar körverseny segít a nagyszerű hazai kerékpárosok szárnybontogatásaiban. Egyben reményét fejezte ki, hogy a viadal sikeres rendezése hozzájárul, hogy még többen pattanjanak biciklire, ugyanis a Tour de Hongrie lesz a kerékpározás évének nyilvánított 2020/21-es esztendő nyitórendezvénye.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere kifejtette: bár az idei verseny az ország más szép pontjait mutatja be a világnak, de reméli, a következő években Budapesten is köszönthetik a viadalt. Mint mondta, a Tour de Hongrie-t a televízióban követő sokmillió ember megcsodálhatja Magyarország tájait.

"Budapest elkötelezett abban, hogy visszacsalogassa a versenyt"

- szögezte le. Kiemelte: a kerékpározás hazai elfogadását is elősegítené, ha jövőre Budapestet is érintené a magyar körverseny.
    
Az összetett éllovasa idén is a sárga trikót viseli majd, a hegyi pontversenyt vezető a piros, a sprinterek vetélkedésében élen álló a zöld, míg az összetett legjobb pozícióját elfoglaló magyar bringás a fehér trikót érdemli ki. Elárulta: a megkülönböztető mezeken a rajt- és célvárosok nevezetességei is szerepelnek.

    A 826 kilométer össztávú Tour de Hongrie programja:
1. szakasz, augusztus 29., szombat: Esztergom-Esztergom, 118 km (szintkülönbség: 1963 m)
2. szakasz, augusztus 30., vasárnap: Debrecen-Hajdúszoboszló, 158 km (565 m)
3. szakasz, augusztus 31., hétfő: Karcag-Nyíregyháza, 182 km (516 m)
4. szakasz, szeptember 1., kedd: Sárospatak-Kazincbarcika, 180 km (1150 m)
5. szakasz, szeptember 2., szerda: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 188 km (3259 m)