Jómagam újságíróként követtem nyomon a tegnapi eseményeket a Kossuth tértől egészen a körúti kergetőzésig, erről szóló percről-percre riportunkat ide kattintva olvashatják.
Miután a demonstrálókat sokadik élőerős útzárral sikerült a rendőrségnek felapróznia a körúton, már a Wesselényi utcai 4-6-os megálló magasságában jártunk. A tüntetésnek itt gyakorlatilag vége lett, a résztvevők a környező mellékutcákon szinte teljesen felszívódtak, a járdákon a helyi kocsmákból kilépő vendégek és a külföldi turisták vették át a dominanciát.
Ennek ellenére a Wesselényi utca és a Blaha Lujza tér villamosmegálló között félúton, az Erzsébet körút 15. szám alatt is állt a járdán egy csapat készenléti rendőr, akik közül néhányan szúrópróbaszerűen megállították a járókelőket, igazoltatás céljából.
És itt jön egy elég érdekes momentum.
Engem is megállított a járdán két rendőr, igazoltatás okán személyi igazolványt kérve. Mivel mellettem többek elsétálhattak, megkérdeztem, miért pont engem állítanak meg. Egyikük azt felelte, szúrópróbaszerű ellenőrzésre kaptak utasítást. A sajtóigazolványom felmutatásával igyekeztem jelezni, hogy egyébként én is a munkámat végzem éjjel 1-kor a fagyos éjszakában, de ez nem érdekelte őket, továbbra is a személyit kérték. Természetesen átadtam.
A rajta lévő adatokat azonban nem kérdezték le rádión, hanem egyszerűen felírták egy kis jegyzetfüzetbe, majd visszaadták a kártyát, és elköszöntek.
Megkérdeztem, hogy mégis milyen célja van egy olyan igazoltatásnak, ahol még csak le sem kérdezik az adataimat, hanem egyszerűen felírják, hogy én éppen mikor, hol jártam.
A válasz meglepő volt: húsz órája dolgoznak, lemerültek a rádióik. Ez mondjuk a 400 órás túlóratörvény elleni tüntetés estéjén pikánsan hangzik.
Ugyanakkor az igazoltatás célját és módszerét firtató kérdésemre csak annyi választ kaptam, hogy ezt az utasítást kapták, és kész, értsem meg.
Hát, én nem értem meg. Mert ötszörös gyilkos, körözött bűnöző is lehettem volna, ők arra is csak másnap reggel jöttek volna rá, amikor a kézzel írt jegyzetből felviszik az adataimat a rendszerbe. Ott és akkor egy információgyűjtés után elengedtek, nem is érdekelte őket, ki vagyok valójában.
Szerettem volna jobban megérteni, hogy egy ilyen teljesen értelmetlen, vegzálásnál többnek nem igazán tűnő eljárásnak mi lehet a célja, ezért megkérdeztem egy jogászt a dologról.
Tőle megtudtam, hogy az igazoltatásnak a gyakorlatban célhoz kötötten kell működnie, ami lényegében azt jelenti, hogy a számára gyanús embert a rendőr igazoltatja, és ha a későbbiekben felmerül, hogy az adott helyszínen valamilyen bűncselekményt követtek el, akkor tudnak kihez nyúlni, akit legalább tanúként be tudnak idézni. Ugyanakkor egy ilyen feljegyzés továbbra is csak annyit bizonyít, hogy valaki ott volt valahol, valamikor, és az égvilágon semmi mást.
Rólam nem készítettek kamerafelvételt az igazoltatás során, és azt sem észleltem, hogy felírták volna a ruházatomat egy esetleges, későbbi videós azonosításhoz. Mert ugye a rendőrség a demonstrációkra ma már úgy vonul ki, mint egy filmes stáb, profi világítással és milliós kamerákkal.
Egyébként tegnap voltak olyanok is, akiknek körbezárásuk után kamerába kellett mondaniuk a nevüket. Erre sincsen vonatkozó jogszabály, de a rendőrök ebben az esetben is csak utasításokra hivatkoztak. Ám mivel most nem erről van szó, és ők mégis megállítottak, tulajdonképpen nem történt más, mint hogy a személyi szabadságom jogának gyakorlásából eredő tartózkodási helyemet hatóságilag rögzítették. Csak úgy.