Úgy bekezdett a kormányzati jófejkedő portál, hogy már közvélemény-kutatást is csináltattak

Kiderül belőle, hogy

a magyarok nagy része elutasítja azt, hogy rasszista lenne, aki elutasítja a bevándorlók befogadását.

84% vélekedik így, 13% szerint viszont igenis rasszizmus elutasítani a migrációt. A magukat baloldali választóként azonosítók 73 százaléka utasítja el az állítást, a centrumszavazók körében ugyanez 81 százalék, a jobboldalon pedig 91 százalék.

A magyarok 71 százaléka

a Szíriából, Irakból érkező menekülteket - tehát nem csak az illegális bevándorlókat - sem fogadná be.

A baloldaliak esetében az elutasítás 55 százalék, középen 67 százalék, a politikai jobboldalon pedig 87 százalék.

A kutatást egyébként meglepetésre nem a Századvég és nem is a Nézőpont, hanem a Kód Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet készítette.