Ügyészségi vizsgálat indult a Tett és Védelem Alapítvány ellen

Az Alfahír a bejelentő Tényi Istvántól úgy tudja, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség által 2012-ben életre hívott, állami támogatásokban is részesülő szervezettel szemben a Fővárosi Főügyészség Magánjogi Osztálya indított ellenőrzési eljárást.

A birtokunkba került dokumentum szerint dr. Beck Tünde ügyész az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény alapján indított ellenőrzést, mivel a nyilvánosan elérhető adatbázis alapján megállapíthatónak vélte, hogy a TEV nem teljesítette a beszámolóinak Országos Bírósági Hivatalnál (OBH) történő letétbe helyezési kötelezettségét.

A TEV saját meghatározása szerint a romló minőségű közbeszéd, a kirekesztés, az antiszemitizmus táptalaját adó ismerethiány, valamint az atrocitások és törvényszegések elleni erélytelen jogi fellépéssel szemben kíván új alternatívát nyújtani.