A rohamosan közelgő Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetésvédelmi Szerződés, azaz a TTIP előzményeiről, valamint várható következményeiről értekezik Hossó Andrea közgazdász. A közkedvelt szakember szerint ugyanis az állandó félrevezetettség és kiszolgáltatottság következtében meggyöngült magyarság csak akkor nyerheti vissza régi fényét, amennyiben megérti a körülötte és vele együtt zajló folyamatokat. Mindehhez olyan adalékokkal szolgál, melyek segítségével betekintést nyerhetünk abba, hogy a szerződés miként biztosít majd még nagyobb teret a globalizáció számára, megerősítvén az azt uraló tőkések össztársadalmi befolyását. Ennek következtében – melyről természetesen hallgatnak – pedig egész iparágak roppannak majd meg, amiből munkanélküliség, tudásvesztés keletkezik, súlyosan terhelve az egyes állami költségvetéseket, köztük hazánkét is. Mélyen összefügg továbbá a migráció kérdésével is, hiszen a gazdasági versenyképességet velük kívánják fenntartani a folyamatot kézben tartó erők. A konklúzió a már megszokott: a magyar civil társadalom újra egymásra kell, hogy találjon, és összefogva kell válaszokat adnia, különben a mindent átható belső megosztottság az eddigi szerény lehetőségeinktől is megfoszt minket.
Három példán keresztül világítja meg számunkra Horváth Róbert főszerkesztő azt a tényt, hogy miért nem lehet ma már a megfelelő geopolitikai ismeretek hiányában helyesen értelmezni a világpolitikai események egészét. Ehhez azonban el kell sajátítanunk magának a geopolitikának a különböző meghatározásait, melyhez a szerző néhány kiegészítő definícióval is szolgál. Ugyanakkor felhívja a figyelmünket arra is, hogy bár születésétől fogva bele van kódolva, nem helyettesítheti, és ideális esetben nem is hagyhatja figyelmen kívül az eszmeiséget. Máskülönben könnyen megfeledkezhetünk a valóban magasrendű eszmék erejéről és a civilizációk – köztünk a miénk – felépítésében és megtartásában betöltött szerepükről. A mai, meglehetősen alászállított „eszmékből” pedig nehéz lenne elképzelni, hogy milyen civilizáció születhetne egyáltalán. Ezek mindössze a témával foglalkozó kortárs szerzők machinációs törekvéseit és megalomániáját szolgálják. Ennek kiküszöböléséhez pedig Magyarországnak mindenekelőtt saját nemzeti geopolitikára lenne szüksége, mely nagyzási hóbortoktól mentesen, minden részletre kiterjedően szolgálja hazánk érdekét.Hamvas Béla életművéből idéz fel – a teljesség igénye nélkül – írásában különböző hívó szavakat Kocsi Lajos, melyek minden egyes ember számára minden pillanatban elévülhetetlenül aktuálisak. Ilyen például az „éneklő látomás”, mely az intenzív valóságátélés pillanatáról szól, és sokkal inkább hozzám tartozik, mint bármi más. Arra vezet rá, hogy miként alakítsam úgy éltem, hogy sohase veszítsem el azt. A hamvasi életművet alapvetően meghatározza a létezés vallásos-spirituális átélése, melyek figyelmeztethetnek bennünket, hogy a mai kor emberének életét átható válságtudat a vallástalanság talaján fejlődött ki, s itt találjuk a probléma megoldásának kulcsát is. Azaz, újra kapcsolatot kell tudni teremteni lényünk legbensőbb, az istenivel rokon magjával. Ezt pedig mindenkinek magának és elsősorban belül kell megtennie. Fontos üzenet ez a magyarság számára, hiszen nagyobb, társadalmi összefüggésekben is ennek révén teremthető meg a béke és egyetértés, felülemelkedvén a mindennapos, akár politikai értelemben vett csatározásokon.
A hazánkban kevéssé ismert, főként Amerikában élő filozófus, történész és politológus, Molnár Tamás munkásságát kísérli meg bemutatni írásában Pető Zoltán. A radikális tagadások és szuverén állítások embere volt, aki bátran, ugyanakkor filozófiai nívón fogalmazott meg súlyos kritikákat olyan modern elképzelésekkel, illetve azok velejáróival szemben, melyeket ma már szinte kikezdhetetlen alapvetésekként fogad el az emberiség zöme. Alapvetően különböznek ezek a kortárs – jellemzően baloldali – társadalomkritikáktól, hiszen míg előbbiek valamiféle „haladás” reményében fogalmazzák meg állításaikat, addig Molnár Tamás a normális állapotból való kizökkenés, és az abba való visszajutás fényében.
Ismét jelentkezett egy rövid írás erejéig Vona Gábor, aki ezúttal a haláltudattal kapcsolatosan osztja meg velünk gondolatait. Nem kevesebbet állít, mint hogy az ember legfontosabb problémájáról van szó, hiszen ez tesz bennünket különlegessé az élőlények közt. A haláltudat egyrészről megbénít, ugyanakkor teremtő erővel ruház fel bennünket, mely civilizációnk létrehozásának sarokköve is egyben. Rámutat arra, hogy foglalkoznunk kell vele mind egyéni, mind pedig társadalmi szinten egyaránt, ugyanis a mai kor problémáinak alapvető forrása a tőle való menekülésben keresendő. Ha bátran szembenézünk vele, teremtő erőnket is visszanyerhetjük általa.
Világunk hemzseg a közhelyektől, kliséktől, óriási „felfedezésektől”, filléres bölcsességektől, a „majd én megmondom” típusú emberek hozzászólásaitól. Kiváltképp így van ez a világhálón. Helyettük jó szívvel ajánljuk a legújabb Magyar Hüperiónt, melyben a fentiek mellett Horváth Ádám folytatja elemzését a jövő magyar külpolitikájának kulcsfontosságú kérdéseiről, Seyyed H. Nasr segítségével megérthetjük az iszlám egyik alapfogalmának, a dzsihádnak a valódi, azaz spirituális jelentőségét, Molnár Máté jóvoltából pedig megismerkedhetünk a Nap szimbolikájának jelentőségével. Merőben új távlatok nyílhatnak meg tehát előttünk a meglehetősen lapos, sivár, unalmas és kiüresedett mindennapok terén.
Torma Csaba