Új-Zélandon kicsit másképp hirdetik a családsegítő kormányintézkedéseket, mint idehaza. Míg nálunk tele aggatják a budapesti hidakat családok éve lobogókkal és megpróbálják meggyőzni a nőket, hogy a konyhában a helyük, ezzel a férfiakra hárítva a családfenntartó szerepet a katasztrofális bérviszonyok között, addig Új-Zéland miniszterelnöke a gyermekágyból, babával a karjában posztolja ki, milyen támogatásokra számíthatnak az új-zélandi családok.
Jacinda Ardern szülése után pár hete tért vissza hivatalába és a gyermekkel az édesapja maradt otthon, ami szintén elképzelhetetlen lenne itt Közép-Európában. Persze azért ott is kap hideget-meleget az anyaságát illetően, de összességében elfogadja a társadalom, hogy fiatal anyukaként el tud vezetni egy országot. És míg idehaza az urizálás dívik, addig neki amiatt kell magyarázkodnia, hogy 50 ezer dollárért veszi igénybe a légierő gépét, hogy részt tudjon venni egy az ország számára fontos diplomáciai eseményen, miközben este már otthon kell szoptatnia kislányát.
A bevezetőben feltett kérdésemre, miszerint van-e összefüggés a miniszterelnöknő és a nők szavazati jogának elsőként való bevezetése között, a válasz igen. És most nem arra kell gondolni, hogy a szüfrazsettek 125 éve hatalmukba vették a szigetországot és azóta is tombol a liberalizmus, hanem sokkal mélyebb társadalmi okok vezetettek ahhoz, hogy a női egyenjogúságban Új-Zéland az élen jár.
Az egyik ok, hogy a maori őslakosok nagyon tisztelik a nőket és őket tartják a társadalom malterjának. Na jó, ők kicsit bájosabban vezették ezt le, elmondásuk szerint a
„maori falvakban a házak gerendái mindig nőneműek. Az tartja össze a házat és fő támasza a szerkezetnek, ahogyan a nők az új-zélandi társadalomnak.”
A sokszor zord, és erőt sugárzó maori férfiak ráadásul szeretik átengedni a kezdeményezést a gyengébbik nemnek, akik ott határozottabbak és céltudatosabbak, mint európai társaik.
Ezt a réteget sikerült megnyernie magának a szociálisan érzékeny Jacindának is, aki már egész fiatalon elkezdett foglalkozni az őslakosok és fehér telepesek megjelenése után kialakult egyenlőtlenségekkel. Kormányfői kinevezését követően pedig az egész társadalom képviseletének jeléül a brit uralkodó fogadására egy madártollakból készült maori pelerinben érkezett a Buckingham-palotába.
A másik ok, hogy a 19. században a szigetre érkező telepesek nagyrészt férfiak voltak, így közöttük a nők feleségként, anyaként is a társadalom értékes tagjainak számítottak és erkölcsi iránytűként tekintettek rájuk, akik összetartják a családot, stabilizálják a társadalmat. Így még a konzervatív férfiak is támogatták a korban berobbant nőjogi mozgalmakat és a nőknek járó szavazati jogot, mert egy erkölcsösebb társadalom zálogát látták abban. Egyesek pedig épp ezért küzdöttek ellene. Az alkoholos italok gyártói attól féltek, hogy a nők választójoghoz való jutásuk esetén azonnal a szesztilalom bevezetését tűznék zászlajukra. Ennek ellenére nem volt különösebb ellenállás a társadalom részéről, így aztán 1893. szeptember 19-én, épp 125 évvel ezelőtt a világon elsőként elfogadták a nőknek szavazati jogot biztosító törvényt. És még szesztilalom se lett.
Azóta Új-Zélandnak három női vezetője volt. A korábbi miniszterelnök, Helen Clark egy publicisztikájában úgy fogalmazott, az hogy Jacinda Ardern úgy döntött, hogy gyermeke kihordása és nevelése mellett is el tudja látni azt a feladatot, amivel a választók megbízták, nem olyan kirívó, mint azt sokan gondolják, az ő társadalmukban ez „inkább fejlődési, mint forradalmi folyamat” (This is evolutionary, not revolutionary).