Újabb földrablást hajt végre a Fidesz

Sallai szerint a Lázár János által jegyzett tervezet indoklásából kiderül:

újabb kijátszható földeket keres a kormány, és mindent elkövet, hogy a maradék állami, a magyarság közös örökségét jelentő természeti erőforrás is a hátországát építse.

A képviselő úgy véli, ezzel a több mint 20 éve tiszteletben tartott tartalékot is kimondottan a földrablás martalékává kívánják tenni.

Az ökopárt képviselője szerint a törvénymódosítás célja, hogy ezeket az ingatlanokat el lehessen adni, így a szövetkezeti földalapba tartozó földek kijelölésük után az állam tulajdonába kerülnének, továbbá hatályon kívül helyeznék azt a rendelkezést, mely lehetővé tette a szövetkezeti földek kárpótlási jeggyel történő megvételét.

[fb_pages_codes:econation]
 
Sallai úgy fogalmaz, álszent dolog, hogy a vidéket tönkretevő, fideszes nagybirtokot bebetonozó "Földet a gazdáknak" programot párhuzamba állítja az egykori tulajdonosok kárpótlási jussával.

E földeket nem Mészáros Lőrincék családjától vették el, s nem azoktól, akik most liciten nyerhetnek, ezért meg kell akadályozni a tervezet elfogadását, zárul a közlemény.