Újabb uniós projektet vacakoltak el

Az új mentőállomások felét, a felújítandók harmadát nem sikerült még használatba venni, noha a fejlesztést szolgáló uniós programot már készre jelentették.

A lap idézi Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivőjének az RTL Klub híradójában tett korábbi nyilatkozatát: „Az uniós támogatás érdekében a szükséges munkálatokat mindenhol elvégeztük, a 82 helyszínből 81 műszaki átadás-átvétel megtörtént, kivéve Mezőberényt, ahol határidő-módosításra van szükség, mert új kivitelezőt kellett választani, miután az előző nem teljesített".

A nol.hu úgy tudja:

a program végrehajtása a finisre felgyorsult, mégsem sikerült az összes mentőállomást október 31-ig átadni.

Mentőfejlesztésre 11 milliárd forintot kapott 2009-ben Magyarország európai uniós forrásokból. Ám ha novemberig nem sikerül befejezni a beruházásokat, a programot már csak az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) költségvetéséből lehet finanszírozni. A kormány már tavasszal figyelmeztette a késésben lévő projektgazdákat, hogy ha egy állami intézmény forrást veszít, a veszteség mértékével csökkentik a szervezet jövő évi költségvetési támogatását.

Orbán Viktor még a tavalyi országgyűlési választások kampányában büszkélkedett el azzal, hogy 22 mentőállomást megépítettek és további 60-at felújítottak. A valóságban azonban csupán egyetlen állomás készült el, a Tolna megyei Bátaszéken. De, hogy mekkora a lemaradás, arra nem adott választ a mentőszolgálat a nol.hu megkeresésére. A lap információi szerint azonban az újonnan építendő 22 mentőállomás közül mindössze 11-et vettek használatba, a többiről még nem indulnak betegért a mentők.

A befejezetlen állomások között van olyan, amely műszakilag ugyan elkészült, de a működéséhez még nincs használatbavételi engedély, és sok helyre nem sikerült mentő szakembereket találni.

Így járt például Bábolna. Sárospatakon a vízmű írt elő javításokat, Veszprémvarsányban az új állomás készültsége az OMSZ dokumentációja szerint is csak 84 százalékos.

A hatvan felújítandó mentőállomás közül információink szerint körülbelül húsz nem készült el az uniós pályázatban előírt október végi határidőre. Így a martonvásári, a székesfehérvári, a kisbéri, a tatabányai, a várpalotai, a pannonhalmi, a szentgotthárdi, a pacsai, a zalaszentgróti, a csurgói, a fonyódi, a kaposvári, a marcali, a nagyatádi, a siófoki, a békéscsabai, a mezőkovácsházi, a miskolci, az egri és a salgótarjáni.

Ugyan a püspökladányi mentőállomást az elkészültek között találni, ám ott az uniós pályázatban vállalt munkák jó részét egyszerűen nem végezték el. A tervezett 30 millió helyett mindössze 8,2 millió forintot fordítottak a felújításra.

A kormány eddig körülbelül 15 milliárd forint uniós támogatást költött el azzal a céllal, hogy a mentők tízből legalább kilencszer odaérjenek negyedórán belül a segítségre szorulóhoz. Ezen belül négymilliárdból a mentésirányítást modernizálták. Ugyanis az uniós támogatás feltételei között szerepelt a 15 percen belüli érkezési idő legalább 86,5 százalékra javítása. Ezt szolgálta volna a többi között 740 mentőautó fölszerelése tabletekkel.