Ujhelyi szerint lehet, hogy mégsem kínai vakcinával oltották be Orbán Viktort

Ujhelyi szerint lehet, hogy mégsem kínai vakcinával oltották be Orbán Viktort

Ujhelyi István szerint az a kommunikáció, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt a kínai vakcinával oltották be, a propaganda része, bár ezt bizonyítani nem tudja - mondta az MSZP EP-képviselője a Spirit Fm Aktuál című műsorában.

„Akiknek igazolhatóan munkavállalási, tanulási, vagy fontos rokonlátogatási célból kell beutaznia olyan országba, amelyik nem ismeri el a keleti vakcinákat, azoknak a bemutatott számlák alapján térítsék vissza a kötelező tesztjeik költségeit! Ez kutya kötelessége lenne a magyar kormánynak!”

– fogalmazott Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője, hozzátéve: egy “normális országban reális lenne” a követelésének teljesülése.

Hozzátette, hogy nem véletlenül dühös, ugyanis saját bőrén érzi a tehetetlenséget.

„Öt hete az Európai Bizottság elnökével egyeztettem az, hogy az Európai Unió illetékes testületében napirendre kerülhessen azoknak a magyaroknak az ügye, akik keleti vakcinával vannak beoltva, és emiatt az EU országainak nagy részébe nincsen szabad mozgásuk. Csak egy dolog kellene, hogy a kormány hivatalosan is kérelmezze ezt. Öt hét alatt ez nem történt meg, a külügyminisztérium még nekem se volt hajlandó válaszolni a hivatalos megkeresésemre”

- mondta a szocialista politikus.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

„Nagyon meglepődnék, ha az egy igaz történet lenne, hogy a miniszterelnököt keleti vakcinával oltották. Ennek semmi bizonyságát nem láttuk”

- jegyezte meg Ujhelyi István, aki arra a kérdésre, hogy akkor ezt egy műsornak tekinti-e, igennel válaszolt.

Úgy véli, az csak kommunikáció, hogy Orbán Viktort a keleti vakcinával oltották, a propaganda része, ezért szeretné látni a hivatalos oltási papírját.