Áll a bál a világban a mesterséges intelligencia miatt. Nem túlzás állítani, hogy az emberiség az egyik legnagyobb kihívása előtt áll. Példák százai keletkeznek naponta arról, hogyan vonják be az emberi tevékenység szervezésébe. Egy ilyenről adott hírt a minap a Deutsche Welle (DW Magyar).
A riportban az a kérdés fogalmazódott meg, hogy vajon Isten üzenhet-e egy gépen keresztül. Választ Csanádi Viktor, informatikából is diplomázott lelkész adott, aki Dömösön, a helyi ökumenikus templomban a mesterséges intelligencia segítségével mondott prédikációt. Így számolt be tapasztalatairól: „Azon alkalommal a témánk az volt, hogy Isten bárkin keresztül üzenhet nekünk. Bárki lehet az ő szócsöve. Ennek egy remek példázata volt az, hogy akár egy gépen keresztül is jöhet az üzenet, mert nem korlátozhatjuk le Istent, hogyan üzenhet nekünk. Ezért gondoltam azt, hogy megkérdezem a gépet, hogy neki mi a véleménye erről a témáról. Ő pedig írt, ezt: »Kedves Testvérek az Úrban! Ma örömmel jövünk együtt, hogy dicsőítsük Istent, és hallgassuk meg az ő üzenetét! Kérjük, nyissuk meg szívünket és elménket, hogy jobban megérthessük, amit Isten számunkra akart mondani ma.«” Csanádi Viktor igazi meglepetésként értékelte a gép válaszát, mert „nagyon jó meglátásai voltak” - magyarázta a televíziónak. Mint mondta, érti, hogy a gép gondolatmenete algoritmusokon alapul, de mégis, nagyon jól összerakta azokat a gondolatokat, amelyeket a Biblia alapján ő is hasonlóképpen rakna össze. Ez vezetett el oda, hogy kipróbálja élesben. Talán megrettenve a kamerától vagy gondolatmenettől, amit a kísérlete elindított, a riport végén határozottabban amellett foglalt állást, hogy mégsem jó ez az ötlet. „Nem gondolom szükségét, hogy bevonjuk a mesterséges intelligenciát. Ez egy egyszeri szemléltetés volt, és arra nagyon jól bevált. A mesterséges intelligenciának van, ahol hasznát vehetjük, azt hiszem, hogy a lelkipásztori hivatás nem ez lesz.”
A magyarországi kísérlet miatt is érdemes megismerni az ismert izraeli történész, író, a Jeruzsálemi Héber Egyetem professzora, Yuval Noah Harari véleményét, aki hosszú interjút adott a témában a brit Telegraph-nak, s amit a 444 ismertetett. Harari nemrég maga is aláírta azt a kiáltványt, amit filozófusok, fejlesztők, történészek és értelmiségiek hoztak nyilvánosságra a mesterséges intelligencia fejlődésének kockázatairól, amelyben az aláírók azt kérik a nagy tech-cégektől, hogy legalább 6 hónapra függesszék fel az új típusú intelligenciák fejlesztését, és előtte állapodjanak meg megfelelő biztonsági protokollok létrehozásáról.
A történész 2011-ben megjelent, Sapiens című könyvében arról írt, hogy az embert a történetek megteremtésének képessége emelte ki az állatvilágból – a vallás, a nemzetek vagy a pénz mind olyan általa teremtett fogalmak, amik segítették az embert nagy számban együttműködni és szerveződni; ez emelte ki az állatvilágból. Azaz az ember rengeteg különböző eszközt és technológiát létrehozott már, de a mesterséges intelligencia az első, amely képes önálló történeteket kreálni – mondta az interjúban. „Képzeld el azt a világot, amiben a szövegeket, dallamokat, képeket és tévésorozatokat mind mesterséges intelligenciák hozzák létre. Nem is fogjuk fel egyelőre, hogy ez mit jelent. Milyen következménye lesz annak, ha a mesterséges intelligencia átveszi az irányítást a kultúránk felett?” – fogalmazott.
„Meg kell értenünk, hogy ez az első olyan, ember teremtette technológia, ami képes önálló döntéseket hozni. Akár rólad vagy rólam. És ez nem valami prófécia vagy jövendölés. Ez már történik”.
(Címlapkép: AI által generált illusztráció - Pixabay)