Véget vetnének a kamupártok rendszerének

A tapolcai választáson 18 kamupárt indulása 18 millió forintjába kerülhetett a magyar adófizetőknek.

A sok-sok rágalmazás, zsarolás és fenyegetés ellenére végül a tapolcai választópolgárok úgy döntöttek, hogy a higgadt, tisztességes jelöltben látták a jövőt. Ezért köszönet és hála minden választónak, aki elment szavazni, másrészt a Jobbik jelöltjére voksolt - mondta Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján.
 
Most először egy XXI. századi párt legyőzte a XX. századi pártokat, s végeredményben egyértelművé vált, hogy valójában ma ki a váltóerő, ki a jelenlegi kormány váltópártja. Ez vasárnap óta a Jobbik - jegyezte meg.
 
A nemzeti párt parlamenti politikusa úgy vélte, a győzelem értékét növeli, hogy a Fidesz és az MSZP-DK is minden követ megmozgatott, "pénzt, paripát, fegyvert nem sajnált", hogy a választáson sikerrel vegyen részt - mondta, hozzátéve, hogy ezek szerint amit egyesek állítanak, miszerint nem volt valódi tétje az időközi választásnak, az egész egyszerűen nem igaz, hiszen akkor nem turnéztak volna miniszterek, pártvezérek, vagy maga a miniszterelnök éjjel-nappal a körzetben.
 
Mirkóczki Ádám a visszaélésekre utalva elmondta: ismét példátlan számú kamupárt és kamujelölt vett részt a vasárnapi voksoláson. A párt szóvivője szerint közös bennük, hogy a parlamenti erőket leszámítva, az összes többi induló a fél százalékot sem érte el. Sőt, valójában a 18 parlamenten kívüli jelöltből 17-et még negyed százaléknyi választó sem támogatott.
 
A politikus úgy vélekedett, ha igazak a hírek, akkor ezek a jelöltek 18 millió forintba kerültek a magyar adófizetőknek. S bár - tette hozzá - ez felháborító, mégis csak csepp a tengerben, ha azt nézzük, hogy a tavalyi év óta a kamupártok indulása és "kampányuk" anyagi támogatása az adófizetők 3,5 milliárd forintjába került.
 
Mint ismert, nyolc - a médiában csak kamu jelzővel illetett - "párt" sértette meg a számviteli, illetve az Áfa-törvényt, az egyik ellen pedig már büntetőeljárás is indult.
 
Mirkóczki Ádám emlékeztetett: a Fidesz továbbra sem hajlandó változtatni a pártfinanszírozáson és a választási rendszeren, pedig egyértelmű, hogy a kormánypárt célja megbukott, hiszen ezen pártok indulása már nem a Fideszt támogatja. A Jobbik képviselője szerint tavaly ősz óta a Fidesznek újra kellett volna értékelnie saját hibáját és döntését, mind a pártfinanszírozás, mind pedig a választási rendszer tekintetében, "mert ez semmi másra nem jó, mint hogy összezavarja a választópolgárokat, ráadásul a magyar adófizetőknek sok milliárd forintos anyagi terhet jelent". 
 
Mirkóczki kérdésre válaszolva utalt az Alfahir.hu által is meginterjúvolt Borbély József "kormányzó" úr indulására, aki egymaga már több mint 20 millió forinttal tartozik a magyar adófizetőknek.
 
Ezért a Jobbik egy következetes, tiszta választási és pártfinanszírozási rendszert követel - szögezte le.