Megszerezte a magyar csapat első paralimpiai aranyérmét Veres Amarilla

Megszerezte a magyar csapat első paralimpiai aranyérmét Veres Amarilla

Veres Amarilla aranyérmet nyert a kerekesszékes vívók párbajtőrversenyében csütörtökön a tokiói paralimpián. A nők A-kategóriás küzdelmében - azaz a vívás szempontjából kevésbé sérültek között - Veres a csoportjából simán jutott tovább négy győzelemmel és egy vereséggel, ezzel együtt 16 fős mezőny hiányos 16-os tábláján így is vívnia kellett. Ott előbb az amerikai Shelby Jensent fölényesen verte, majd az orosz Alena Jevdokimovát nagy küzdelemben múlta felül, a fináléért pedig taktikus vívással győzte le a kínai Csing Pient.

Az MTI tudósítása szerint a döntőben egy másik kínai vívóval, az öt éve, Rio de Janeiróban háromszoros paralimpiai bajnok Zsung Csinggel mérkőzött. A lendülete nem tört meg az utolsó asszóra sem, mert bár sokáig az ellenfele vezetett, 10-10-nél sikerült egyenlítenie a BVSC-Zugló 28 éves vívójának, aki rögtön ezután azzal került előnybe, hogy Zsung elemelkedett a székből, amiért büntetés járt. A következő akciónál Verest tusát vették el, hasonló okból, így 12-10 helyett 11-11 lett, de a következő találatot megint a magyar párbajtőröző adta, és onnan már csak nőtt a különbség.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A magyarok közül korábban csupán Szekeres Pál tudott győzni kerekesszékes vívásban paralimpián - Barcelonában és Atlantában összesen háromszor -, így Veres Amarilla az első magyar női bajnok.

Veres Amarilla a magyar küldöttség második érmét szerezte Tokióban, szerdán Konkoly Zsófia (S9) második lett 400 méteres gyorsúszásban.

A magyarok eredménye a direktkieséses táblán, párbajtőr:
nők (A kategória):
    nyolcaddöntő:
Krajnyák Zsuzsanna-Justine Charissa NG (hongkongi) 15-12
Veres Amarilla-Shelby Jensen (amerikai) 15-5
    negyeddöntő:
Veres-Alena Jevdokimova (orosz) 15-13
Csing Pien (kínai)-Krajnyák 15-4
    elődöntő:
Veres-Csing Pien 15-13
    döntő:
Veres-Zsung Csing (kínai) 15-12