Az amerikai DoorDash Inc. és a finn Wolt Enterprises OY közös szerdai bejelentése szerint az amerikai vállalat teljes egészében részvénykibocsátásos konstrukcióban megvásárolta a finn vállalatot - írja az MTI.
A tranzakciós részvényárfolyam mintegy 7 milliárd euróra teszi a Wolt piaci tőkeértékét, azaz nagyjából a háromszorosára, mint amennyi a cég éves forgalma. A felek 2022 első felére várják a tranzakció véglegesítését a szokásos felügyeleti jóváhagyások megszerzése esetén.
Októbertől ne keresse tovább a Netpincért, Foodpanda néven folytatja a házhozszállító cég
A tervek szerint szeptember végén nevet változtat a Netpincér és Foodpanda lesz belőle - közölték kedden. A magyar alapítású Netpincér 1999 óta működik, és 2016-ban lett a világszerte több mint 50 országban jelenlévő Delivery Hero vállalatcsoport tagja. Mint közleményükben írták, mára a Netpincér nem csak ételt szállít ki, hanem bármit, amelyre a vásárlónak szüksége lehet, részben ezért a márka újrapozícionálása mellett döntöttek.
Az akvizícióval 22 európai ország piaca nyílik meg az egyébként is gyors ütemben terjeszkedő DoorDash előtt, és ezzel összesen 700 millióra emelkedik működési területének lakosságszáma. A DoorDash az európai terjeszkedés előtt már az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Japán 7 ezer városában állt élelmiszerfutár-szolgáltatásával ügyfelei rendelkezésére. Elemzők az idén 65 százalékos forgalomnövekedést várnak a DoorDash-től.
Az élelmiszer házhozszállítással foglalkozó amerikai DoorDash Inc. részvénye szerdán több mint 16 százalékkal emelkedett a tőzsdén kívüli forgalomban azt követően, hogy bejelentette a finn Wolt megvásárlását.