Michelisz gyenge hétvégét zárt Kínában

A tempója megvolt, de a futamok nem jöttek össze.

Michelisz Norbert az első időmérőt a 3. helyen zárta, márkatársai közül csak Thed Björk tudta megelőzni, aki szenzációs formában versenyez Ningbóban.

A hétvége első versenye viszont gyengén sikerült Michelisznek, Vervisch és a magyar pilóta kemény csatát vívtak a rajt után a harmadik helyért, de a Hyundai feladta a küzdelmet, technikai hiba miatt már az első körben ki kellett állnia Michelisznek. Nagy Norbert és Szabó Zsolt sem ért célba.

A fordított rajtrácsos versenyen Michelisz a 9. helyen hozta be az autót, de ez a futam sem ment le problémák nélkül: már a verseny elejétől a földön húzta a Hyundai a leszakadt kipufogóját. Nagy és Szabó ezúttal sem látták meg a kockás zászlót,

A második időmérőn Michelisz ismét megmutatta, hogy a sebesség megvan, újra Björk szerezte meg a pole pozíciót, Micheliszé lett a második hely.

A hétvége zárófutamán a magyar versenyző nem a legjobb ütemben reagált a piros lámpák kialvására: Guerrieri megelőzte, aztán rögtön elment mellette Tarquini és Dupont is. Guerrieri hondája viszont megsérült, kiállt, ezért visszajött a negyedik helyre Michelisz. A futamot piros zászlóval félbe kellett szakítani, mert az egyik kerékvetőt feltépték az autók, az újraindítás után Huff próbálta támadni Micheliszt, sikertelenül.

Huffot viszont levadászta Vervisch, majd a végén még Micheliszt is elkapta, aki így az 5. helyen hozta be a valószínűleg sérült Hyundai-t. Nagy Norbert a 15. lett, Szabó Zsolt nem ért célba.

(fotó: Michelisz Norbert / Facebook)