A bankok az ügyvédi kamarán keresztül szeretnék ellehetetleníteni Marczingós László szerepvállalását a devizakárosultak igazságtételében – közölte a közösségi médiába feltöltött videójában Z. Kárpát Dániel. Mint arról pénteken lapunk is beszámolt, két kereskedelmi bank is bepanaszolta az ügyvédi kamaránál a devizakárosultak szabadságharcosaként is ismert jogászt.
Z. Kárpát a videóban azt mondta, arra lehetett volna számítani, hogy a pénzintézetek inkább a bíróságon „próbálják megindokolni a megindokolhatatlant”, ehelyett „megpróbálják háttérbe szorítani Marczingóst. A jobbikos politikus emlékeztetett, az ügyvéd elérte az Európai Unió Bíróságán, hogy a devizahiteles törvényekben rögzített, a hitelfelvételkor érvényesnél sokkal magasabb árfolyamon történt forintosítást a közösségi joggal ellentétesnek mondják ki.
A Jobbik országgyűlési képviselője szerint a bankok lépése azt bizonyítja, hogy
„nem reménytelen a devizahiteles rendezés”,
mert ha ekkora erők mozdulnak meg Marczingóssal szemben, akkor
közel lehetünk ahhoz a ponthoz, ami után tömeges igazságtétel kell, hogy következzen.
Az ellenzéki honatya azt is leszögezte,
most ki kell állni Marczingós László mellett,
most mindenkinek állást kell foglalnia vagy a megtámadott ügyvéd mellett vagy ellen.
Z. Kárpát Dániel emlékeztetett,
július 1-jén, kedden 17 órakor a budapesti Nyugati téren nagyszabású utcafórumot tartanak Marczingós Lászlóval,
amely most még nagyobb súllyal esik latba, mert ez kiállás is lesz a devizakárosultak szabadságharcosa mellett.
A Jobbik képviselője arra kér, hogy aki számára akár szimbolikusan, akár személyes érintettség okán fontos a devizakárosultak igazságtétele, az jöjjön el a rendezvényre,
„mutassuk meg, hogy egy hatalmas tömeg áll a kiváló szakember mögött!”