Ártatlan szenvedély, avagy újrakezdés Neverland néven - továbbra is a metal zászlaja alatt

Ártatlan szenvedély, avagy újrakezdés Neverland néven - továbbra is a metal zászlaja alatt

„…történetünk lapjait ne égessük el…”

A hazai rock/metal színtérre szinte meteoritként csapódott be tavaly egy új formáció, a Neverland, amiben a pár éve Angliában működő Avenford főnöke, Szehoffner Péter gitáros most régi Metalrain-es társával Réger Norbert énekessel bútorozott (újra) össze, és kettőjük produkciójaként már egy nagylemez is megjelent november végén a H-Music gondozásában. A holnap markában címet kapott korongon 11 – néhol progresszív elemekkel is megszínezett, sőt lírai pillanatoktól sem mentes – vérbő heavy metal, illetve epikus metal nóta hallható közel 50 percben - néhány dalban két vendégzenész közreműködésével. A banda jelenleg már teljes zenekarként működik, hiszen időközben megfelelő zenésztársak is csatlakoztak a két alapító mellé, akik közül Szehoffner Péter segítségével ismerkedhetünk meg a csapat történetével, illetve a bemutatkozó albummal.

 

 - Számomra (de lehet, ezzel sokan vannak így) derült égből villámcsapásként hatott A holnap markában lemez… nagyon ráfért már a színtérre egy ilyen dalcsokor és produkció! Ezért, ha nincs ellenedre, próbáljuk már meg teljesen felgöngyölíteni a Neverland sztorit! Hogy hozott össze (újra) a sors Norbival?

 - Nagyon jólesik, ahogy kifejezted magad, hogy „ráfért a színtérre”, ezek szerint van benne valami különleges. 2017-ben egyértelműen szétment az Avenford, Árpi (Gamsz Árpád, énekes - a szerk.) a Mobilmánia frontembereként folytatta, én maradtam Angliában. Avenford távmunkára volt példa, de nem alkottunk semmi maradandót, a családi helyzetem akkoriban nekem sem engedte, hogy több energiát és időt fektessek a zenébe, egészen 2019-ig. Akkor ugyanis elhatároztuk a családdal, hogy visszaköltözünk Magyarországra, és fél évig egyedül maradtam kint. Gyakorlásképpen elkezdtem felvenni a régi Metalrain dalokat. Norbival pedig teljesen nem szakadt meg az évek alatt a kapcsolat, néha kommunikáltunk, és nyilván megmutattam neki ezeket a felvételeket, és megbeszéltük, hogy miután hazajövök, rögzítjük az éneksávokat, nosztalgiázunk egy kicsit, ha más nem, csak a saját szórakoztatásunkra, aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle...

cikkbe Neverland front

 - Hogyhogy csak ketten dolgoztatok az anyagon? A dalszerzés, szövegírás ideje alatt szándékosan nem kerestetek társakat, úgy voltatok vele, hogy ti nagyon egy hullámhosszon vagytok, és meg tudtok oldani mindent, vagy egyszerűen akkor még nem találtatok megfelelő partnereket?

 - Az előbbi. Eléggé egy hullámhosszon voltunk Norbival, és voltak új témáim, dalaim, amikre egész ütős énektémákat találtunk ki. Eleinte nem voltak komoly szándékaink, időközben jöttünk rá, hogy egész jó kis dalokat írtunk, és a régi számaink se szólnak rosszul az új köntösben, ezzel lehetne valami komolyabbat is lépni. Ekkor kezdtem el szervezni, hogy esetleg kiadásra is kerülhessen az anyag, amikor pedig a Denevér stúdiótól visszaérkezett a keverés, onnantól számítva több hónap volt a megjelenésig. Ezalatt az idő alatt a már készen kevert anyaggal tudtunk toborozni embereket, és egy videoklip forgatás is összejött a megjelenés napjára.

 - Négy korábbi Metalrain szám (Halállovas, Megkapod, Forr a vér, Nem kell, hogy értsd) új verziója is helyet kapott a korongon, a többi szerzemény viszont új. Mikor kezdtétek el a dalszerzést, és a szövegírást?

 - Pár régi Metalrain dal le is maradt a lemezről, nem éreztük annyira a magunkénak, leginkább a béna szövegek miatt. Még akkor megszületett az Ártatlan szenvedély, mielőtt a konkrét közös munkát elkezdtük, kész volt a zene már Angliában, Norbi pedig hozta a szöveget. Ez a dal pontosan rólunk szól, a mi újrakezdett közös munkánkról, és meg is adta a kezdő lendületet a további számok írásához. A többi dal itthon született, hosszú hónapok munkája során, és tulajdonképpen mindegyik friss szerzemény. Némelyiknek én írtam a szövegét, volt aminek Norbi, és vannak benne közösek is.

 - Szövegeitekben bátran nyúltok nem kimondottan hagyományos – értsd: sablonos – metaltémákhoz, jócskán közvetítenek komoly mondanivalót is dalaitok. A zene biztosan könnyen sokakhoz utat talál majd, de a komorabb, „élesebb” gondolatokra mennyire lehet vevő a közönség?

 - Igen, valóban vannak kicsit mélyebb jelentéssel bíró dalok, itt nem is említeném a régi számokat, azok adottak voltak. A visszajelzések a megjelenés után nagyon jók voltak. Norbi szeretett volna mindenképpen írni egy dalt a gyermekéről/nek, ami eredménye a Mindig itt leszek lett. Nagyon sok kommentet kaptunk, hogy gyönyörű lett, és megható a szöveg. Személyes tapasztalatom is van ezzel a számmal, egy kollégám megtudta, hogy megjelent a lemezünk, és a kocsiban munka közben meghallgattuk ezt a lírai dalt, és elsírta magát. Őszintén nem gondoltam volna, hogy ilyet is ki tud majd váltani az emberekből.

A világunk pusztulása engem valahogy mindig is foglalkoztatott. Annak idején az első Avenford lemez címadó dala (Mortal Price) feszegette ezt a témát, és szándékosan elkészítettem ennek a magyar verzióját, ami nem azt jelenti, hogy lefordítottam a szöveget, hanem inkább a zenei szerkezetet követve egy új szöveggel, hasonló jelentéssel, mégis komorabb, sötétebb hangulattal valósítottam meg ezt a szerzeményt. Számomra személyes kedvenc, egy nem túl távoli jövőképet fest, amiben megjelennek azok a problémák, amik már ma is a fenyegető jelek - az olvadó jég, a pusztító erdőtüzek... Másik nagy kedvenc az Álmodjunk még, ami a jelenlegi élethelyzetünkre „reagál”. A jelenleg kialakult pandémiában rengeteg olyan döntést hoztak, melyekkel sokan nem értettek egyet és vitatták. Ezt próbáltam burkoltan elhelyezni ebben a szerzeményben.

 - Két vendég azért közreműködik a lemezen, ráadásul mindketten már hivatalosan is a Neverland tagjai, sőt basszusgitárosotok és dobosotok is van - immár hattagú a csapat. Hogyan sikerült összegründolni a társaságot?

 - Még jelenleg is csiszolódunk, kezdődnek a próbák. Munkácsi Tamás is zenélt régen a Metalrain-ben, bár nem egy időben velem, tehát közös munkánk sosem volt idáig. Barabás George-ról egyszerűen csak tudtam, hogy elképesztően ügyes, és megkértem, hogy játssza fel nekem a lassú dal zongora részét, majd a kész anyag őt is meggyőzte. Gáspár Csabi régi ismerős és nagy figura, egy évvel ezelőtt találkoztunk is egy buliban, ahol jelezte, hogy örülne neki, ha egyszer együtt zenélnénk, így egyértelműen neki szóltam, hogy dobos kell. Kis Robit pedig Tamás invitálta a zenekarba. Ők együtt zenéltek egy másik zenekarban, a Monument-ben, így lett kerek a kép.

 - A bandában ki nagy vinyl párti? Kérdezem ezt azért, mert a CD korong dizájnja egy „mini bakelit”, sőt néhány szöveges videótok képi világa is ennek lejátszását imitálja.

 - Én lennék az. (nevet) Elég sok albumom van, és szeretem ezeket a retró dolgokat.

 - Ahogy említetted, a lemez megjelenéséhez időzítve egy zenekari imidzsklip is elkészült, és felkerült a kiadótok YouTube csatornájára. Miért az Álmodjunk még dal lett a szerencsés kiválasztott? Nekem van egy tippem, de biztosabb, ha te mondod el…

 - A lendülete és a mondanivalója által mindenképpen erős dalnak ítéltük meg. Továbbá, mivel a lemez – ahogy korábban beszéltük – két ember munkája volt, ebbe a dalba George hozott olyan szinti témákat, amikkel egy másik szintre emelte a produkciót. Érdekesség, hogy a lemezverziótól különbözik a videoklip hanganyaga, az albumon nincs fent George billentyűjátéka, amit külön Töfi hozzákevert a Denevér stúdióban a kész anyag leadása után - utólagos köszönet érte!

 - Igaz, publikáltatok egy werkfilmet a klip készítéséről, de az csak röpke másfél perc… ezért mesélnél a forgatásról?

 - Eredetileg a Csalai kastélynál terveztük a forgatást, de miután kipakoltunk, elzavartak onnan minket… (nevet) így rögtönöznünk kellett. Szabadbattyánban forgattuk egy ismerős mezőgazdasági telephelyén. Nem volt tehát tervezett a helyszín, de nagyon vidámak voltunk, jó hangulatban telt el a forgatás. Jelen volt pár barátunk is, nekem pedig a gyermekeim is, akik azt hiszem külön élvezték is. Ezt a werkfilmet egyébként egy jóbarátom, Kovács Zsolt készítette, ő tervezte a zenekar logóját és lemezborítóját, majd a szöveges videókat is ő készítette, ezúton is köszönet neki az alázatos munkájáért!

 - November végén jelent meg az album. Csordogálnak már a visszajelzések?

 - Tulajdonképpen negatív kommentet nem kaptunk, csak jókat, ami nagyon jó érzés. Nyilván a nagyobb nézettség több véleményt is hozna, de ezért még sokat kell tennünk.

 - Teljes a csapat, és tarsolyban egy izgalmas, profi lemezanyag. Milyen tervekkel vágtok neki 2022-nek? Mivel lennétek elégedettek, ha megvalósulna?

 - Májusra szerveztük le az első koncertünket Dunaújvárosba, onnantól szeretnénk 2022-ben pár koncertet tartani. Van azóta újabb leforgatott videoklipünk, mely márciusban kerül majd a világhálóra, illetve már nem is annyira gyerekcipőben járnak a következő lemez dalai. És köszönöm az izgalmas és profi jelzőt, de részünkről ez még nem a csúcs, úgy érezzük van bennünk sokkal több is, igyekszünk eleget tenni ennek az érzésnek, és 2023-ban bizonyítani is egy újabb albummal, amely már nem csak kettőnk munkája lesz Norbival.