A 2007-ben indult, mára érett modern/groove metalt toló Burnout tavaly már negyedik nagylemezével jelentkezett. A székesfehérvári kvartett Végtelen címmel – Edge Records logó alatt – kiadott anyaga egy sokszínű, és figyelem! (jó értelemben vett) rádióbarát szerzeményekben sem szűkölködő, tisztességesen kidolgozott témákkal telepakolt rock/metal dalcsokor, ami kissé meghazudtolja az a tételt, hogy a harmadik album a vízválasztó egy-egy banda életében. Főként e CD kapcsán kerestük meg a zenekart, de az alaposság jegyében egy exkluzív és vagány, sztorikkal megtűzdelt Burnout bio- és diszkográfiát kaptunk a csapat basszusgitárosától, Galántha Csabától - nem megfeledkezve a barna, a szőke (és a fekete) hölgyekről sem…
- Mivel még nem szerepeltetek a portálon, nem haszontalan dolog egy részletes bemutatkozással kezdeni ezt az interjút… Mikor és milyen hatásoknak köszönhetően, milyen körülmények között alakult meg a Burnout?
- Úgy gondolom, túlzottan nem érdemes részletekbe bonyolódni az átlagosnak mondható „középiskolai zenekar-alapításos” történetben. Néztük a Guns meg a Metallica koncerteket és természetesen mindannyian Slash-ek, meg Hetfield-ek akartunk lenni. Úgyhogy nem volt több kérdés, zenekart kellett alapítani. Mára egy kicsit ókori módszerrel: újságban feladott hirdetéssel történt mindez. De végül megtaláltuk egymást. A stílus adott volt, ugyanis egyikőnk sem Mozart-ot, vagy Bocelli-t akart játszani.
- Mik voltak a kezdeti célkitűzések, és ezeken idővel mennyire változtattatok, már ha korrigálni kellett?
- Kezdetben mindenki egyértelműen azt akarta ettől az egésztől, hogy állandóan egy barna, egy szőke, meg egy fekete csaj üljön az ölünkben. Idővel aztán megelégedtünk kettővel is. Úgyhogy részben korrigáltunk a terveken. Eközben persze azt sem bántuk, ha élvezzük is, amit csinálunk - mármint a zenélést. Később kezdett el foglalkoztatni az, hogy milyen lenne, ha ez annak is tetszene, aki hallgatja. Ezen dolgozunk még. (nevet)
- Az első pár évben több tehetségkutatón is indultatok, és igen szép sikereket értetek el. Ezek a megmérettetések (és a velük járó „külső” vélemények) amolyan visszaigazolásnak kellettek, hogy jó úton jártok vagy más miatt jelentkeztetek ezekre?
- Egyrészt igen, ezek jóleső dolgok egy kezdő zenekarnak. Másrészt, a kezdetekben elég nehézkes bármilyen módon is lehetőséghez jutni, hogy megmutasd magad. Az ilyen események szerintem minden kezdő bandának segítség és jó eszköz, hogy közönség elé álljon.
- Nem sok tagcserét lehet feljegyezni a Burnout esetében. Milyennek írnátok le a zenekaron belüli „erőviszonyokat”, hangulatot?
- Minden próbát azzal kezdünk, hogy összeverekedünk, és aki éppen győztesként kerül ki, az diktál aznap. Viccet félretéve, bátran mondhatom, hogy mindannyian k.rva jó arcok vagyunk, mindenféle komplexusoktól mentes figurák, akik nem próbálnak meg rátelepedni másokra, hogy csak azért is nekem legyen igazam, vagy enyém legyen az utolsó szó. Mindenki könnyedén lemond bizonyos esetekben, vagy éppen fellép, ha úgy kívánja a helyzet. Nem csinálunk ezekből ego kérdést. Hiszen, mindegyikőnk egyetemleges célja, hogy előre haladjunk, nem pedig négyen négyfelé. Mondjuk, ez a nagy demokrácia az, ami időnként nehezebbé teszi a döntéseket, de hát egyik rendszer sem tökéletes. (nevet)
Amire azt hiszem mindenki rájött már az évek alatt, az az, hogy nem feltétlenül az a lényeg, hogy ki mennyire jó gitáros, vagy dobos, vagy kiváló szakács – mondjuk ez nem gond – hanem, hogy szeressél a másik társaságában lenni, mert különben el van b.szva az egész. És mi nagyon bírjuk egymás társaságát, és ez, ami igazán fontos, mert azért vannak viszontagságos részei is a zenekarozásnak, amiken csak ez tud átlendíteni. Meg ugye az a barna és szőke, akiket fentebb említettem.
- Az első két anyagotok szerzői kiadásban, a harmadik és negyedik albumotok viszont már az Edge Records gondozásában jelent meg. Hogyan találtatok egymásra a Hammer Music kiadóval?
- Az első lemez még a tapogatózás korszaka volt. Amikor minden dolog új. Akkor tapasztaltuk meg, hogy is megy a stúdiózás, a dalok építése, stb. És ugye minden lemez egy adott pillanatban a zenekar aktuális helyzetének a lenyomata. Az első, a Roxigén egy hard-rock vonal, a második album, a Reflektorfény árnyékában viszont már egy modernebb zenei világ. Amerre éppen aktuálisan az ízlésünk fejlődött, haladt. Természetesen az évek alatt változnak a külső zenei hatások, ingerek. Ezek értelemszerűen megjelennek azokon a témákon, amik előbújnak belőlünk.
Aztán a hármas lemez, az Új évezred rapszódia volt az első anyag, ami hivatalos terjesztőn, kiadón keresztül jelent meg a Hammer Music-nak köszönhetően. Újságmellékletként is futtattunk vele egy kanyart, és azt gondolom, ez egy jó döntés volt. Az egy nagyon masszív kis zenei anyag volt. Összeérett témák, kerek koncepció, szóval dukált hozzá egy hivatalos kiadási forma.
Ezt követően a legutóbbi Végtelen című album is Edge Records megjelenés, de ez már egy kísérletezgetősebb anyag. Ahogy említettem, egy lemez mindig egy aktuális lenyomat. Amikor a Végtelen íródott, éppen olyanunk volt, hogy legyen irgalommentes tülkölés, vagy éppen bulizós a nóta. Kevés a kettő véglet közti átmenet, ezért is Végtelen.
- Szerintem azzal minden kritikus(otok) egyetért, hogy évről-évre, lemezről-lemezre fejlődtetek, mind a dalszerzést, mind a hangszerelést, mind az előadást tekintve. Mi kell ahhoz egy teljesen alulról építkező csapatnál – jelen esetben nálatok –, hogy ez ennyire hallható és látványos legyen?
- Elsősorban pénz. És abból nekünk rengeteg van. (nevet) Természetesen ez is egy bonyolultabb képlet, mint egy egymondatos válasz. Megfelelő inspiráló közeg, olyanok, akiktől tudunk tanulni, együtt ötletelni. Felszedegetni azokat az apró építőkockákat az út széléről, amikből aztán összeáll a Lego vár. Aztán, hogy ez a vár kinek tetszik, vagy kinek nem, az megint másik kérdés. Mint minden művészetre, a zenére sem lehet azt mondani, hogy ez a jó, az meg a legjobb, a másik meg a legsz.rabb. Ez nem a 100 méteres síkfutás, ahol Bolt a legjobb, ha tetszik, ha nem. Itt nekem ez tetszik, neked az. Az, hogy neked miért pont az a sz.r tetszik, azt mondjuk nem értem. De beszéljük meg, mutasd meg, hogy miért jó, vagy verekedjünk. Vagy valami legyen.
Ezek azok a dolgok, amikkel bővül az ember. Új bandák zenéi jutnak el így hozzád, új stílusok, új behatások. Legyen az zenei vagy fizikai, egy gyomros formájában, ha éppen nem sikerült megbeszélni, hogy miért is tetszik az a sz.r. (nevet) Ezekből épül, szélesedik, halad az ember, a zenész, a zenekar az útján.
- Cikkünk apropóját a legutóbbi Végtelen című albumotok adja. Teljesen nulláról, azaz semmilyen korábbi megmaradt riffet, dalötletet felhasználva kezdtétek meg az alkotói munkát, vagy voltak félretett dolgaitok, és azokat felfrissítve/kidolgozva kezdtetek neki az új anyag megírásának?
- Huhh… hirtelen már nem is emlékszem teljesen pontosan. Olyan azért ritkán van, hogy húzol egy vonalat, hogy innentől visszamenőleg egy darab régebbi ötletem sem fogom felhasználni. Főleg, hogy a dalszerzésből mindig mindannyian kivettük a részünk. Így lenyomozhatatlan, hogy kinek mikori az ötlete, vagy kitől mikor lopta. (nevet) De egyébként ennél a lemeznél úgy emlékszem 90-95 százalékban friss, tehát nem réges-régről előszedegetett dalfoszlányokat polírozgattunk. Ezért is lettek rajta a korábbi albumokra kevésbé jellemző nóták.
- Az előző, Új évezred rapszódia – ahogy említetted – első körben HammerWorld magazinos mellékletként jött ki, utána kapott egy külön digipakkos megjelenést, a Végtelen viszont eleve önálló kiadványként látott napvilágot. Miért vetettétek el most az újságos megoldást?
- Valószínűleg másodszorra ez a poén már nem ütött volna akkorát. Az Új évezred rapszódia jót futott újságmellékletként és elég sok olyan ember kezébe is eljuthatott, aki korábban nem ismert, vagy nem kapott ingerenciát belehallgatni a dolgainkba. A lemez pedig egy elég egységesen súlyos, fogós refrénes anyag, amiről úgy gondoltuk, kiválóan működik, hogy valaki kiveszi az újságból és be a kocsiba, aztán csapathatja neki. Mert hát CD-t a legtöbben ma már főleg csak kocsiban hallgatnak és ott ez kiválóan működik.
Az meg, hogy a Végtelen nem lett újságmelléklet, az főleg amiatt van, mert a lemezeladásaink ezáltal az egekbe szöktek, és éppen most nézegetek új fényezést a Maseratim-hoz, mert a régit már unom. Illetve, ahogy írtam, ezt már egyszer elsütöttük, most úgy voltunk vele, megnézzük, hogy önállóan mit tud.
- Két imidzsklip is készült már az albumhoz. Miért ezeknek szavaztatok bizalmat? Illetve, néhány szóban elmesélnétek a megszületésüket?
- A lemezmegjelenéskor az első promókör klipjének a Bolyongót választottuk, mert ez nem egy tipikus Burnout dal, és ez beletehet egy kérdőjelet a hallgatóba, hogy ez most akkor mi is lesz? Mi van a lemez többi részével? Megveszem! Ezek mellett pedig egy fülbemászó, közérthető, tábortüzes éneklős kis nóta. Ez volt az első olyan klipünk egyébként, amit úgymond teljes profi stábbal vettünk fel. Így nekünk csak annyi dolgunk maradt, hogy nézzünk ki k.rva jól, de hát ez meg ugye semmiség. (nevet)
A második klipes nóta a Szívrabló lett, ami pedig egy néhányak által rock slágernek titulált, egyébként pedig sátánista induló. Itt szintén a Bolyongós-csapattal forgattunk, és egy kellemes 40 fokos szikrázó napsütéses délutánon vehettünk részt, ahol egy hűs betonplaccon játszogathattunk, amíg a főszereplő lány még tüzet is gyújt. (nevet) Ez csak azért vicces, mert amúgy – és ez tök komoly – kb. az összes klipfelvételünk eddig úgy jött ki, hogy Szibéria, -40 fok, és nap végére, ha leöntöttek volna minket egy kis whiskey-vel, Charlie azonnal megivott volna minket, mert csonttá fagytunk állandóan. Na, hát itt most nem!
Illetve, volt egy szinte már hihetetlen sztori a forgatás napján. Ugyanis rendeltünk pizzákat a helyszínre, ami egy eléggé félreeső helyen volt, és a futár totál eltévedt, és a pár nappal azelőtti esők miatt mindenféle traktoroknak fenntartott dűlőutakon teljesen elmerült a kocsijával, amit mi segítettünk ki. De egy merő sár lett mindenki, a kocsi lökhárítói rommá törtek, belül az ülések is telibe full sár minden, stb. Nem mellesleg a srác első napja volt ez pizzafutárként. (nevet)
- Idén, az előzetes terveknek megfelelően elindult az újabb turnékör – ezúttal a Leander Kills vendégeként –, de aztán közbeszólt a koronavírus, és az általa kialakult vészhelyzet, és annak következményei. Azon a pár állomáson sikerült-e azonnal felvenni a tavaly őszi koncertkörút „fonalát”, azaz a téli szünet után azonnal visszarázódtatok az élő bulikkal járó kellemes (és néha kellemetlen) történések légkörébe?
- Igen, a Leanderes kör sajnos félbeszakadt, de a ritmusfelvétellel nem volt gond. Nem is lehetett volna, hiszen „ritmuslevétel” se nagyon volt, hiszen december legvégén még Barba Negra volt, aztán meg a székesfehérvári Petőfi kultúrtér „hazai” nagykoncert. Ezt követően pedig már jöttek a Leanderes bulik. Meg aztán, minket odatehetsz bárhova, azt a műsort, amit tolunk, azt úgy odapakoljuk, hogy beszakad az arcod, legyen az a Holdon, vagy az Antarktiszon. Elvégre is mindkét helyszínen gyakran megfordulunk. (nevet)
- Ha jól tudom, a Burnout-ot nem főállásban toljátok. Ez számotokra előny vagy hátrány a zenekar működtetésében?
- Így igaz. Mindenkinek megvan a hétköznapi melója. Valamiből azért nem árt, ha tudunk is venni valami kaját időnként. (nevet) Arra, hogy előny-e ez, vagy hátrány, nehéz felelni, hiszen a másik oldalon még nem voltunk, nem tudhatjuk tehát, hogy az milyen. Egy ilyen járványhelyzetben azért biztosan nyugodtabbak tudtunk maradni, tudva, hogy nem vagyunk teljes mértékben kiszolgáltatva általunk nem irányítható körülményeknek. De egyébként normál esetben azért természetesen nem egyszerű összehangolni a kettőt. Hogy minden téren a lehető legtöbbet, és a legjobb minőségben nyújtsad. Ugyanis rengeteg olyan teendő van egy ilyen zenekarral, amire nem is gondolna az ember. De hála Isten, már bő két éve nagy segítségünkre van a mi Szintiánk, aki sok terhet levett a vállunkról azzal, hogy mint menedzser pofozgatja a zenekart és az útját is. Köszönjük ezúton is!
- A karantén alatt tudtatok-e foglalkozni érdemben a zenekar dolgaival, születtek-e esetleg új témák, dalvázlatok, netán konkrét számok, illetve mennyire pozitívan tekintetek az év második felére?
- Őszintén szólva, egy kis pause jól jött mindenkinek, pont az előbbiekben írtak miatt, mert az elmúlt 3-4 évben gyakorlatilag a tavasz-ősz/tél végig mindig turné volt, nyáron pedig azért akadtak fesztiválok, és ezeket mind összehangolni sokat kivett mindenkiből. Úgyhogy fura ezt leírni, de mi egy kicsit még egészségesebbek is lettünk a járvány alatt. (nevet) Volt idő kicsit feltöltődni.
Várjuk, hogyan alakulnak a szabályozások, és úgy általában a globális helyzet, de azt, hogy mi lesz pontosan, valószínűleg senki sem tudja. Vannak optimista forgatókönyvek, amik reméljük, bejönnek. De magunk részéről azért óvatosan kezelünk minden új hírt, mert hát láttunk már karón varjút…