Zsugorodó középosztály

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kutatása szerint a 2001 és 2011 közötti időszakban csökkent a középrétegek társadalmon belüli aránya.

Huszár Ákos közölte: az adatok azt mutatják, hogy a vizsgált időszakban egyaránt nőtt a magas presztízsű szellemi foglalkozást űzők, a felső- és a középvezetők, illetve a képzettséget nem igénylő munkát végzők és a leszakadók aránya, vagyis a tíz évvel korábbinál kevesebben tartoznak a középrétegekhez. Hozzátette, hogy egy 2001-ben a népszámlálási adatok nyomán készült rétegződéskutatással összehasonlítva végezték el az elemzést. Az adatokból kiderült, hogy tíz év alatt tovább polarizálódott a társadalom szerkezete.
 
Záhonyi Márta, A társadalom rétegződése című kötet egyik szerzője hangsúlyozta, hogy a foglalkozási csoportok arányának változása tükrözi a társadalom szerkezetében bekövetkezett gazdasági változásokat. Nőtt a magas képzettséget igénylő foglalkozást űzök száma, és elsősorban a gazdasági válság nyomán csökkent az iparban dolgozók aránya. Ugyancsak csökkent a vállalkozók száma, elsősorban azoké, akik csak önmagukat foglalkoztatták.
 
Tíz év alatt növekedett a foglalkoztatottak száma, a nyugdíjkorhatár emelkedése nyomán elsősorban az 50-74 éves korcsoport esetében. Ugyanakkor csökkent a 15-24 évesek, vagyis a fiatalok foglalkoztatási rátája – tette hozzá. Jelentősen nőtt a felsőfokú végzettségűek aránya, még a betanított munkát végzők körében is. Ez azt jelenti, hogy a magasabban kvalifikáltak egyre inkább kiszorítják az alacsony végzettségűeket a munkaerőpiacról – mondta a kutató.

Több diplomás munkanélküli

Hunyadi Zsuzsanna, aki az inaktívak, vagyis a munkanélküliek, nyugdíjasok, gyerekek, tanulók csoportját vizsgálta, arról szólt, hogy a vizsgált időszakban 6,5 millióról 6 millióra csökkent az inaktívak, ugyanakkor 150 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. A nyugdíjasok voltak a legképzettebbek, de például a munkanélküliek között is megduplázódott a vizsgált időszakban a felsőfokú végzettségűek aránya – mondta a szerző.
 
Németh Zsolt, a KSH elnökhelyettese hangsúlyozta: az a céljuk, hogy Magyarországon is egyre inkább elterjesszék a tényekre alapozott döntés kultúráját. Ehhez izgalmas elemzéseket kell készíteni; ennek érdekében született a most bemutatott kiadvány is – mondta.