Visszavonhatják a kutakra kivetett sarcot

Hatott az országos felháborodás, visszakozik a kormány. 

Március közepén jelent meg a kormány honlapján egy belügyminiszteri rendelet tervezete, amely az évi 500 köbméternél nem több vízkivételű, kizárólag talajvízkészlet vagy parti szűrésű vízkészlet felhasználásával üzemelő kutak további használatát engedélyhez köti. 

A költséges eljárás jelentős terhet róna a sok esetben idős, tanyán élő emberekre, ráadásul a fennmaradási kérelem űrlapját nem csak az üzemeltetőnek, de a kivitelezőnek is alá kellene írnia. Ezeket a kutakat viszont gyakran hosszú évtizedekkel ezelőtt ásták, így ezekben az esetekben ez irreális elvárás lenne. 

Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere többek közt ezért követeli az

"átgondolatlan és embertelen intézkedés"

visszavonását. A Jobbik alelnöke nem tartja kizártnak azt sem, hogy az új jogszabály mögött a kutak vízkivitelére kivetett adó bevezetésének előkészítése áll. A politikus a bojkott-felhívást is közzétett, amelyben arra bátorítja az embereket, hogy "egyelőre ne indítson el fennmaradási engedélyezési eljárást, és ne fizessen semmit a kutak után"

 

Harc a kutakért! - Bojkottal és tájékoztatással a kormány új rémálma ellen

Ásotthalom polgármestere a legnépszerűbb közösségi portálon jelentette be, hogy létrehozta a Nem akarunk vízadót című oldalt, ahol a legfontosabb információkat és akcióterveket teszi majd közzé a kormány "átgondolatlan és embertelen intézkedésével" szembeni küzdelemről. Elindítottam a "Nem akarunk vízadót" nevű oldalt, itt teszem folyamatosan közzé a legfontosabb információkat, amely...

Az Alfahír kérdésére Lázár János a kormányinfón elmondta: 

a miniszterelnök utasítást adott a szabály felülvizsgálatára. 

a kancelláriaminiszter szavai szerint a témát jövő héten tárgyalja a kormányülés. 

Hozzátette: többen, köztük fideszes politikusok is jelezték, hogy "ez olyan súlyos kérdés, amivel foglalkozni kell." Ezek után született döntés a jogszabály felülvizsgálatáról. A feladattal Orbán Viktor a kancelláriaminisztert bízta meg. 

A kútadó esetleges bevezetésére vonatkozó kérdésünkre Lázár határozottan azt válaszolta:

"Szó sem lehet róla!"