Kiabáltak a fideszesek, amikor Vona közölte velük: már csak egy évük van hátra a lopásból

...és hiába hiszik azt is, hogy a lopás örökké tart, mert ez nem igaz.

Vona Gábor szerint I. Nyugdíjemelő Viktor a szemkontaktust kerülve, zsebre dugott kézzel úgy kezelte a kedves és szeretni való nénit, mintha az egy biodíszlet volna.

Szerinte a videón is látszik, hogy a miniszterelnök ha találkozik egy húsvér emberrel, akkor lefagy, és nem tud viselkedni.

Egyetlen emberi momentuma az volt, amikor a sertéseket meglátta – jegyezte meg, és aki még nem látta, most meg is nézheti, hogy miről van szó:

A Jobbik elnöke szerint Orbánból rendszerint előjön a Döbrögi-mentalitás, a földesúri cinizmus, amit az is mutat, hogy a felvételen egyesszám első személyben közölte a nyugdíjról:

„Megnézzük a számokat, és ha úgy alakul, akkor emelek”.

Erről a videóról egyébként itt írtunk részletesen.

A pártelnök azt mondta, a fideszes politikusokról sugárzik, hogy miként a fiatalokat, úgy a szüleik, nagyszüleik generációját sem tisztelik. Előbbiekre kitérve azzal vádolta a kormányt, hogy tiszteletlenség kalandvágynak nevezni a megélhetési nehézségek miatt kivándorló tömegeket, akik

„a mi barátaink, a mi generációnk, akik az Önök politikája miatt hagyják el az országot”.

A konklúziót levonva Vona azt mondta, nem politikai vámot kell szedni a megnyomorított emberek helyzetéből, és 2018-as kormányra kerülésük esetén tenni is fognak arról, hogy a fiataloknak és a középosztálynak oktatást és lakhatást, a nyugdíjasoknak pedig differenciált, a kisnyugdíjasokat jobban támogató nyugdíjemeléseket és alapvető tisztelet adjanak.

Kitért arra is, hogy a béruniós kezdeményezésük nyomán el fogják érni, hogy a magyar fizetések megközelítsék a nyugati szintet, miként a férfiaknak is bevezetik a 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjazást. Utóbbit már megpróbálták ellenzékből bevezetni, de a kormánypártok nem támogatták. Megjegyezte azt is, hogy a mindennapi költségek csökkentését az alapvető élelmiszerek áfájának minimálisra szállításával akarják elérni.

Nem bírták hallgatni

Vona felszólalása közben a kormánypárti padsorokból hangos morajlás hallatszott, a fideszes és KDNP-s képviselők annyira nehezen viselték el Vona szavait, hogy még Kövér László házelnöknek is fegyelmeznie kellett őket.

A Jobbik-elnök szerint hiába tesznek az ötleteiknek keresztbe a kormánypártiak, mert

"már úgyis csak egy évük van hátra",

és hiába hiszik azt is, hogy a lopás örökké tart, mert ez nem igaz.

Vona felszólalásában nagy hangsúlyt fektetett a vezetői arrogancia elítélésére, példaként említve Balog Zoltán minisztert, aki a mentők bérezésével viccelt, vagy éppen a full injekciós Németh Szilárdot, aki a Kálvin téren megütött nő ügyét azonnal hazugságnak és provokációnak nevezte együttérzés helyett.

Válaszként Dömötör Csaba államtitkár próbált minél több Habony-művekbe illő elemet felsorolni, természetesen ilyen volt az az abszurd hazugság is, hogy a Jobbik nem támogatta a kvótarendszer elleni Alaptörvény-módosítást, hiszen a valóság az, hogy ők egy mégerősebb védelmet akartak így kiharcolni, és azóta is a Fidesz az, ami leszavazza ugyanazt a módosítást.

Kritizálni próbálta azzal is Vonát, hogy interjút adott a 444.hu-nak, illetve valamiért az az elképzelés is kiakasztotta az államtitkárt, hogy a Jobbik elnöke ki akar lépni a „baloldali-jobboldali” politikai beállításból.