A fideszesek nem kíváncsiak az MTA elnökére

Lovász László intézményvezető mellett Palkovics László minisztert is meghallgatná a bizottság.

A Költségvetési Bizottság fideszes képviselői nem támogatják a plénum keddi ülésének azt a napirendi pontját, hogy hallgassák meg Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, valamint Lovász Lászlót, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét – közölte az ATV-vel Varju László, a bizottság elnöke Szűcs Lajos fideszes alelnök tájékoztatása alapján. A bizottsági meghívó szerint a kedden 10 órakor kezdődő ülés első napirendi pontja lett volna egy tájékoztatás a Magyar Tudományos Akadémia és kutatóintézetei költségvetésének, finanszírozási rendszerének átalakítására vonatkozó tervekről, melyet a két érintett, a miniszter és az elnök adott volna a szakbizottságban helyet foglaló politikusoknak.

Korábban az Alfahír elsőként számolt be róla, az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviselői az Akadémián jártak, és bemutatták a most még költségvetési szervként működő intézmény gazdasági vezetésének a vagyonkezelő alapítványok működésének mechanizmusait.

Ki akarják rántani az MTA-t az Országgyűlés költségvetési hatásköre alól?

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter megbízásából Pavlik Lívia miniszteri biztos és Bogdán Tibor minisztériumi főtanácsadó járt a Magyar Tudományos Akadémiában, ahol többek közt Török Ádám MTA-főtitkár és Mizsei Zsuzsanna gazdasági igazgató fogadta őket. A lapunk birtokába került szerdai emlékeztető szerint a kormány megbízottjai ismertették a vagyonkezelő alapítványok, idegen szóval trust előnyeit a jelenleg még köztestületi formában működő MTA vezetőivel.

Múlt hét csütörtökön az Akadémiai Dolgozók Fóruma panelbeszélgetésen próbálta értelmezni a tudományos élet jövőjét meghatározó minisztériumi javaslatokat. A résztvevők élesen bírálták a Palkovics-tervet, mondván: az alapfinanszírozás elvonására sehol a világon nincs példa, a vagyon bevitele egy vagyonkezelő alapítványba ellentmond a jelenlegi jogszabályi környezetnek, és az – ha létrejön – a nyilvánosság számára átláthatatlanul gazdálkodó elszabadult hajóágyú lesz.

A kutatók szeretnének tisztán látni, de egyre ködösebb az MTA kutatóhálózatának sorsa

Továbbra is több, aggodalomra okot adó nyitott kérdés van a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóhálózatának tervezett átalakításával kapcsolatban. Az sem segít a tisztánlátásban, hogy a sajtóban bőven akadnak egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és kijelentések, amelyek csak ködösítik az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szándékait, vagyis homályba burkolják az úgynevezett Palkovics-terv részleteit és végső célját.

Az ATV emlékeztet, pénteken tárgyalt egymással az MTA elnöke és az innovációs miniszter, Palkovics László kereste fel az Akadémián Lovász Lászlót, és másfél órát konzultáltak. Ezt követően az MTA kommunikációs főosztály azt a tájékoztatást adta, hogy konstruktív hangulatban folyt a megbeszélés. Az Akadémia elnöke egy múlt heti interjúban viszont nem cáfolta Pálinkás József volt MTA-elnök állítását, hogy a miniszter zsarolja az Akadémiát.