Jakab: a védettségi igazolvány a kötelező oltás bevezetésének előkészítéséről, az oltásbiznisz felpörgetéséről szól

Jakab: a védettségi igazolvány a kötelező oltás bevezetésének előkészítéséről, az oltásbiznisz felpörgetéséről szól

Jakab Péter, a Jobbik elnök-frakcióvezetője hétfői, mosonmagyaróvári sajtótájékoztatóján úgy vélte, a Fidesz szétverte az egészségügyi ellátórendszert, az emberek fizetik a tb-t, de ha bemennek egy állami kórházba, akkor várólistára kerülnek.

„Aki pedig nem akar várakozni, mert szeretne túlélni, annak ott a magánegészségügy, amit viszont sokan nem tudnak megfizetni” – mutatott rá az ellenzéki vezető, hozzáfűzve, ennek az az eredménye, hogy évente 30 ezer honfitársunk meghal, mert nem jut hozzá megfelelő egészségügyi ellátáshoz.

Pénzt vagy életet – nagyjából így foglalható össze az Orbán-kormány elmúlt 12 éves egészségügyi programja

– mondta Jakab.

Az ellenzék programját ismertetve azt mondta, vissza akarják adni az embereknek az állami egészségügyet, visszaadják azt az évi 600 milliárd forintot, amit a kormányzat kivont az ágazatból. Leszögezte, száműzni kell az állami egészségügyi ellátórendszerből a bizniszt, ami „áthatja a kormány járványkezelését is”, utalt arra, hogy Magyarország Szenegálhoz képest jóval drágábban vásárolt kínai vakcinákból.

Jakab szerint a védettségi igazolvány „nem szól másról”, mint „a kötelező oltás bevezetésének előkészítéséről, az oltásbiznisz felpörgetéséről”, mert azok,

akik a betegségen átesve, „közpénz felhasználása nélkül” szereztek védettséget, azok májustól nem minősülnek majd oltott személyeknek.

A Jobbik elutasítja a védettségi igazolványon alapuló hátrányos megkülönböztetést – szögezte le az ellenzéki vezető, hozzátéve, „el kell kezdeni felnőttként kezelni a társadalmat”.

Szabad országot akarunk, ahol a kormány nem kötelezi a polgárokat, hanem gondoskodik róluk, tudomásul veszi a polgárok felelősen meghozott döntését

– közölte Jakab.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Magyar Zoltán: a Fidesz le akarja építeni a mosonmagyaróvári Karolina Kórházat

Már több mint egy éve a bezárás fenyegeti a mosonmagyaróvári Karolina Kórházat – ismertette Magyar Zoltán jobbikos képviselő, az ellenzéki Egységben Magyarországért Győr-Moson-Sopron megye 5. választókerületének képviselőjelöltje. Az ellenzéki honatya emlékeztetett, a dokumentumok kiszivárogtatása óta

eddig egyetlen kormányzati illetékes sem cáfolta érdemben

az egészségügyi intézmény bezárásának tervét.

„Szó szerint szerepelt az intézményünk abban a dokumentumban, ami a leépítendő kórházak sorát vonultatta fel” – hangsúlyozta Magyar Zoltán, aki felidézte, egy éve a civilekkel aláírásgyűjtő akcióba kezdtek az intézmény megmentése érdekében. Emlékeztetett, a covid-helyzet tavaly nyári lazulása után is zárva maradtak azok az osztályok, amiknek működését a járványra hivatkozva függesztették fel. Ezért élőláncot szerveztek a kórházért, ahol annyian jöttek össze, hogy körbeérték a hatalmas épületet.

Rámutatott, a döntéshozó csak egy 36 ezres várost látnak, holott a nem bejelentett lakókkal együtt jóval több mint 50 ezren élnek Mosonmagyaróvárott.

Magyar Zoltán közölte: újraindították az aláírásgyűjtést.

Csak így, közösen, összefogva, erőt mutatva tudjuk a hatalomnak bebizonyítani azt, hogy igenis ragaszkodunk az intézményünkhöz, ragaszkodunk ahhoz, hogy megbecsüljék az itt dolgozókat, hogy betegközpontú ellátás legyen

– húzta alá, hozzáfűzve, az itt élők többsége nem teheti meg azt, amit „a kiváltságosok megtehetnek, hogy magánklinikákra és külföldre járnak gyógyulni”.

Magyar Zoltán azt kérte, az április 3-i választáson vegyék figyelembe, hogy a Fidesz a kórház leépítése mellett tett hitet, az ellenzék pedig a kórház fejlesztését vállalja.